"Az az amerikai erőfeszítés, hogy a liberalizációt és demokratizálást rákényszerítsék
egy olyan kormányra, amely erőszakos belső ellenzékkel nézett szembe, nemcsak
hogy kudarcot vallott" - jegyezte meg - "hanem valójában olyan új rezsimek hatalomra
jutását segítette elő, amelyekben az átlagemberek kevesebb szabadságot és kisebb
személyes biztonságot élveznek, mint a korábbi autokrácia alatt - ráadásul olyan rezsimekét,
amelyek ellenségesek az amerikai érdekekkel és politikákkal szemben".
Az úgynevezett "szabályokon alapuló nemzetközi rend" kizárólag az Egyesült Államok és
szövetségesei érdekeinek előmozdítására létezett. Ahogy Matt Yglesias, konzervatív
beállítottságú amerikai újságíró kifejtette:
"A második világháborút követően az Egyesült Államok a liberális internacionalista elvektől
vezérelve arra törekedett - sikeresen -, hogy a szövetséges hatalmakból álló, egymással
együttműködő, szabályokon és intézményeken alapuló módon együttműködő "szabad
világot" kössön össze.
Ez a nyugaton belüli nemzetközi politikát pozitív összegű kölcsönhatások sorozatává tette,
amely lehetővé tette számunkra, hogy megfékezzük és felülmúljuk kommunista
ellenfeleinket".
Amikor azonban a hidegháború véget ért, az USA azt találta, hogy csak önmagával
versenyez a világuralomért. Bár az USA George H. W. Bush elnök alatt rövid ideig
kacérkodott egy ENSZ-központú "új világrend" gondolatával, a valóság az volt, hogy a világ
nem volt abban a helyzetben, hogy valódi többpólusú jelleget öltsön, hanem inkább afelé
tendált, amit a konzervatív kommentátor, Charles Krauthammer "egypólusú pillanatnak"
nevezett, egy olyan hidegháború utáni valóság, amelyben az USA uralkodott.
A "nyugaton belüli nemzetközi politika" (azaz a "szabályokon alapuló nemzetközi rend"),
amelyről Matt Yglesias a hidegháború idején beszélt, folytatódott, azzal a különbséggel, hogy
az általa létrehozott "pozitív összegű kölcsönhatások" már nem a kommunista ellenfél
megfékezésére és a kommunista ellenfél fölötti győzelemre összpontosítottak, hanem inkább
az amerikai hegemónia egyedüli előmozdítására és fenntartására.
A következő mintegy 30 évben az Egyesült Államok skizofrén kapcsolatot ápolt a
világgal, a többpólusú világban való működésre való törekvés látszatától (Bill Clinton
és Barack Obama elnökök alatt) egy őszintébb politikáig, amely szerint Amerika az amerikai
kül- és nemzetbiztonsági elit által kialakított globális hierarchia csúcsán uralkodott, hogy az
Egyesült Államok a csúcson maradjon (George W. Bush elnökök alatt). Bush és Donald
Trump elnökök).
Míg az USA továbbra is ragaszkodott ahhoz az elképzeléshez, hogy a világ örökre az USA
akaratának és szeszélyének legyen alárendelve, más országok a hidegháború utáni
valóságban fejlődtek, ahol a többpólusú létre való valódi törekvés túlmutatott a pusztán
retorikai szinten, és egy gyakorlatiasabb hozzáállásba torkollott, ahol az amerikai
hegemóniát gyakran akadályként tekintették.
Az USA és a világ kapcsolata drámaian megváltozott a 9/11-es eseményeket követő
években, amikor az USA elszalasztotta a valódi lehetőséget, hogy egy látszólagos "új
világrend" vezetőjévé váljon, ahol a "szabályokon alapuló nemzetközi rend" az Amerika-