Ezzel elérkeztünk Donald Trumphoz, a politikai outsiderhez, aki azt ígérte, hogy
"lecsapolja a mocsarat" és fékezi Amerika tengerentúli katonai kalandjait.
Bár a 45. elnöknek az a ritka kitüntetés jutott, hogy egyetlen hivatali ideje alatt távol
tartotta az Egyesült Államokat egy teljes körű forró háborútól, ezt a teljesítményt
beárnyékolják a terepen tapasztalható realitások.
A populista republikánus vezető alatt az Afganisztán elleni bombázások a korábbi évekhez
képest soha nem látott szintet értek el. 2018 első kilenc hónapjában az ENSZ afganisztáni
segítségnyújtó missziója (UNAMA) 8050 polgári áldozatot dokumentált (2798 halálos
áldozat és 5252 sebesült), ami hasonló számot jelent, mint 2017 azonos időszakában. 2014 óta
ez volt a legtöbb civil haláleset ugyanebben a kilenc hónapos időszakban.
Eközben ebben a hónapban, két évvel ezelőtt Trump elrendelte az iráni legfőbb tábornok,
Kaszem Szoleimáni, az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) Quds-erőinek vezetője
meggyilkolását.
► Orwelli tombolásba és elhallgattatásba kezdtek a közösségi médiaóriások
Suleimani meggyilkolása után a háborús propaganda érdekében
Soleimani, aki Teherán szerint az iraki kormány
meghívására Bagdadban tartózkodott diplomáciai
misszióban, egy amerikai dróncsapás következtében
vesztette életét a város repülőtere közelében.
Washingtonnak Soleimani kiiktatására vonatkozó
döntésében az a figyelemre méltó, hogy ez a tehetséges
parancsnok nagy szerepet játszott az Iszlám Állam
hálózatának felszámolásában szerte a Közel-Keleten, vagyis gyakorlatilag az USA
szövetségese volt a terrorizmus elleni harcban.
Mit nyert az USA a halálával? Mint oly sok más amerikai lépés a geopolitikai színpadon a
múltban, az indoklást nehéz megfejteni.
Az előbbiekben csak összefoglaló jelleggel, és igen korlátozottan ismertettük az USA
fenyegető - egyesek szerint "gonosz" - magatartását több elnöki adminisztráció alatt.
Egy ilyen vázlatnak nem feltétlenül az a célja, hogy bemutassa, hogy az USA talán rablóbb, mint
más kormányok, hanem inkább az, hogy nagyon kevés helye van más nemzeteket
eredendően "gonosznak" bélyegezni.
Valójában az Irak, Irán és Észak-Korea által elkövetett nyílt "gonosz" cselekedetek, amelyek az
USA részéről valamiféle agresszív választ indokolnának, egyszerűen nem léteznek.
Bár lehet azzal érvelni, hogy e három országnak sajátos nemzeti hagyományai vannak,
amelyeket nyugati szemszögből "elnyomónak" lehetne nevezni, Irak, Irán és Észak-Korea
polgárainak bizonyára nem kellene nagy erőfeszítéseket tenniük ahhoz, hogy az Egyesült
Államokkal kapcsolatban olyan problémákat említsenek, amelyeket ők is megvetésre méltónak
találnak.