Ezt követték a krími és a szíriai események, a hadsereg kiépítése, valamint a Nyugat
megakadályozása abban, hogy beavatkozzon Oroszország belügyeibe, gyökerestül
kiszorítva a közszolgálatból azokat, akik a Nyugattal társultak a haza hátrányára, többek
között a Nyugat ezekre a fejleményekre adott reakcióinak mesteri kihasználásával.
Ahogy a feszültségek egyre nőnek, úgy válik egyre kevésbé jövedelmezővé a Nyugatra való
felnézés és az ottani eszközök megtartása.
Kína hihetetlen felemelkedése és a 2010-es évektől kezdődően Pekinggel való de facto
szövetségessé válása, a keleti fordulat és a Nyugatot beborító többdimenziós válság a
politikai és geoökonómiai egyensúly nagymértékű eltolódásához vezetett Oroszország
javára.
Ez különösen hangsúlyos Európában.
Alig egy évtizeddel ezelőtt az EU Oroszországot a kontinens elmaradott és gyenge
peremvidékének tekintette, amely a nagyhatalmakkal próbált megküzdeni.
Most pedig kétségbeesetten próbál megkapaszkodni a geopolitikai és geoökonómiai
függetlenségébe, amely kicsúszik a kezei közül.
A "vissza a nagysághoz" időszak 2017-2018 körül ért véget. Ezt követően Oroszország
elérte a platót.
A modernizáció folytatódott, de a gyenge gazdaság azzal fenyegetett, hogy semmissé teszi
az elért eredményeket. Az emberek (köztük én is) frusztráltak voltak, attól tartva, hogy
Oroszország ismét "a győzelem torkából ragadja ki a vereséget".
De kiderült, hogy ez egy újabb kiépítési időszak volt, elsősorban a védelmi képességek
tekintetében.
Oroszország előrébb jutott,
gondoskodott arról, hogy a következő
évtizedben stratégiailag viszonylag
sebezhetetlen legyen és képes legyen
"eszkalációs forgatókönyvben domináns
lenni" az érdekszférájába tartozó
régiókban kialakuló konfliktusok
esetén.