való mentességünk még a külpolitikában is hatalmas előnyökkel jár a szűkebb értelemben
vett szomszédainkkal szemben. A történelem arra tanít bennünket, hogy a kommunista
rezsim által a gondolatszabadság brutális korlátozása a Szovjetuniót romlásba döntötte.
A személyes szabadság megőrzése minden nemzet fejlődésének alapvető feltétele.
Ha társadalomként akarunk fejlődni és győztesek akarunk lenni, elengedhetetlenül
fontos, hogy kialakítsunk egy szellemi gerincet - egy nemzeti eszmét, egy ideológiát,
amely egyesít és utat mutat előre. Alapvető igazság, hogy a nagy nemzetek nem lehetnek
igazán nagyok egy ilyen eszme nélkül. Ez is része annak a tragédiának, ami az 1970-es és
1980 - as években történt velünk. Remélhetőleg az uralkodó elit ellenállása egy új ideológia
előretörésével szemben, amely a kommunista korszak fájdalmaiban gyökerezik, kezd
elhalványulni. Vlagyimir Putyin beszéde a Valdai Vitaklub 2021. októberi éves ülésén
erőteljes, megnyugtató jel volt ebben a tekintetben.
Az egyre növekvő számú orosz filozófushoz és íróhoz hasonlóan én is előterjesztettem a
saját elképzelésemet az "orosz eszméről"[3]. (Elnézést kérek, hogy ismét a saját
publikációimra kell hivatkoznom - ez a formátumhoz való ragaszkodás elkerülhetetlen
mellékhatása).
Kérdések a jövőre nézve
És most beszéljünk az új politika egy jelentős, de többnyire figyelmen kívül hagyott
aspektusáról, amellyel foglalkozni kell. El kell vetnünk és meg kell reformálnunk
társadalomtudományaink és közéletünk elavult és gyakran káros ideológiai alapjait ahhoz,
hogy ez az új politika megvalósulhasson, nem is beszélve a sikerről.
Ez nem jelenti azt, hogy ismét el kell vetnünk elődeink politikatudományi, közgazdasági és
külpolitikai vívmányait. A bolsevikok megpróbálták kidobni a cári Oroszország társadalmi
eszméit - mindenki tudja, hogy ez hogyan végződött. Mi elutasítottuk a marxizmust, és
örültünk neki. Most, hogy megelégeltük más tanokat, rájöttünk, hogy túl türelmetlenek
voltunk vele. Marx, Engels és Lenin imperializmus-elméletében voltak olyan jó gondolatok,
amelyeket felhasználhattunk volna.
A köz- és magánélet módozatait vizsgáló társadalomtudományoknak figyelembe kell venniük
a nemzeti kontextust, bármennyire is inkluzívnak akar tűnni. A nemzeti történelemből ered,
és végső soron a nemzetek és/vagy kormányaik és elitjeik megsegítésére irányul. Az egyik
országban érvényes megoldások esztelen alkalmazása a másikra eredménytelen és csak
förtelmeket hoz létre.
A katonai biztonság és a politikai és gazdasági szuverenitás elérése után kell elkezdenünk a
szellemi függetlenségért dolgozni. Az új világban kötelező a fejlődés elérése és a
befolyásgyakorlás. Mihail Remizov, egy neves orosz politológus volt az első, aki tudomásom
szerint ezt "szellemi dekolonizációnak" nevezte.