állnak a középpontjában, és amely ezzel egyszersmind meg is
húzza a lélekharangot a „házassági téma” fölött, ami az elmúlt
századokban megannyi elbeszélés fő hajtóereje volt. Valamikor
hatalmas tétje volt a házastárs megválasztásának, míg ha
válással minden tévedés jóvátehető – ahogy ezt Undine
gyakorolja is –, akkor a döntés tétje is mélyen alászáll. A tévedés
ára már inkább csak pénzbeli. Wharton pedig, aki miközben a
regényen dolgozik, már pontosan tudja, hogy a házassága
elkerülhetetlenül válással fog végződni, most sem végez
félmunkát. A regényt át- meg átjárja a válás témája:
tulajdonképpen csak erről szól az egész könyv. Amíg A vigasság
háza a jóvátehetetlen tévedések regénye, Lily élete pislákoló
lángjának kioltásával ér véget, addig a The Custom of the
Country, amely a következmények nélküli tévedések regénye,
azzal a karikaturisztikus képpel ér véget, hogy Undine feleségül
megy valakihez, aki rövidesen Amerika leggazdagabb embere
lesz, de mégsem elégedett. Nem kell szeretnünk Undine
Spraggot ahhoz, hogy bámulattal adózzunk a szerzőnek a
bátorságáért és a regényforma iránti odaadásáért, amiért
mindent kész kockára tenni. Wharton olyan elszántsággal veti
bele magát az általa feltalált „válás témába”, mint Nabokov a
pedofíliába a Lolitában.
Undine a vágyai által rejtélyes módon rokonszenvessé tett
ellenszenves regényhősök legszélsőségesebb esete. Szinte
komikusan elpusztíthatatlan, mint a prérifarkas a Kengyelfutó
gyalogkakukk című rajzfilmben. Az ember olyasféle
érdeklődéssel szemléli felemelkedését – s az
elpusztíthatatlanságát, amivel túléli a megsemmisítő csapásokat
blacktrush
(BlackTrush)
#1