Jonathan Franzen - A világ végének vége

megköszöntem neki, aztán azzal háláltam meg a kedvességét,
hogy fogtam a gurulós bőröndjét és távoztam vele.
Tíz perccel később, miután ellenőriztem a bejövő e-
mailjeimet, és belekukkantottam a futballeredményekbe, a
pillantásom a mellettem álló bőröndre esett. Nem sokkal azelőtt
vettem magamnak egy új, ötvenhárom centis, kompakt kis
Victorinox gurulós bőröndöt, a mellettem álló bőrönd viszont
kissé nagynak tetszett. Továbbá nem is Victorinox márkájú volt.
Visszasiettem a büfépulthoz, ahol közölték, hogy senki sem
hagyott ott semmiféle bőröndöt. Eszembe jutott, hogy az új
bőröndre még nem is írtam rá a nevemet, és miközben már a
tévedésem beláthatatlan következményei kavarogtak a
fejemben – a fiatal latino nyilván már felszállt egy gépre az én
bőröndömmel!, amin nincsen semmi ismertetőjel! –,
végigjártam több beszállókaput is, aztán végül is egy
információs pultnál kötöttem ki. A pultnál ott találtam a fiatal
latinót a Jet Blue egy női alkalmazottjával tanácskozva. Nagyon
örült, amikor visszakapta a bőröndjét. Az én bőröndöm viszont
egyáltalán nem volt nála.
– Még ne hívjuk a biztonságiakat, előbb lássuk, nem találjuk-e
meg valahol – mondta a kisasszony. – Lehet, hogy az úriember
nem vette észre, hogy odébb vitte az ön bőröndjét.
Ezt én fölöttébb valószínűtlennek találtam. Nyilván másvalaki
vitte el a bőröndömet, mégpedig szándékosan; már az járt a
fejemben, hogy le tudom-e majd bonyolítani az utat a bőrönd
nélkül, csupán azzal a holmival, ami a hátizsákomban van.
Ahogy ott lépkedtem az egyenruhás kisasszony nyomában az
óriási várócsarnokban, közben sorra szemügyre véve a jogos