Jonathan Franzen - A világ végének vége

szállodákkal. Valamikor szerettem az erdőben sétálni, de aztán
egyszer csak eltűnt az erdő. Amilyen tempóban változnak a
dolgok, gondoltam magamban, itt sok környezetvédelmi
szakemberre lesz szükség.
– És a szülei mit szóltak hozzá? Örültek neki?
– Persze hogy nem. Ők azt akarták volna, hogy orvos legyek,
vagy valami hasonló.
Jamaicában az a madárvédelem legnagyobb problémája, hogy
teljesen hiányzik az iskolai oktatásból. Bár néhány NGO sokat
tesz a pótlására, ahhoz nincsen elég pénz, hogy minden iskolás
gyereket megismertessenek a hazájuk természeti kincseivel, az
egyetem egyetlen herpetológusa pedig, aki a diákjait, mint
például Ricardót is, annak idején még bevezette az
ornitológiába, a közelmúltban elhunyt. Ennek az lett a
következménye, hogy Jamaicában ma már csak külföldiek
foglalkoznak madarakkal, és Ricardo, a maga harminc évével, a
madárklub legfiatalabb aktív tagja.
A jamaicai környezetvédelem ezenkívül demográfiai,
kulturális és gazdasági problémákkal is küzd.
–  Az embernek az az érzése, hogy az ország
népesedésnövekedése teljesen megállíthatatlan – mondta
Ricardo. – Ami egyre jobban megterheli a környezetet. Eddig
abban a hiszemben éltem, hogy kétmillióan vagyunk, de most
azt hallom, hogy már hárommilliós a lakosság. Az egyik napról
a másikra.
– Én azt hallottam, hogy három és fél millió – mondtam.
– Na látja! Az egyik napról a másikra!
Ricardo szerint a jamaicaiak utálják a vadállatokat.