Jonathan Franzen - A világ végének vége

vagy arra, hogy felbukkanjon a következő arc Mount Airy
néptelen utcáin. Philadelphia olyan város, amely rendkívüli
módon alkalmas helyszíne a novella mint műfaj legalapvetőbb
formájának, amit Csehovtól, Trevortól és Weltytől ismerünk –
olyan íróktól, akik a kimeríthetetlen empátiájukkal és
kíváncsiságukkal meg tudják ragadni az átlagemberek egyedi
életeinek végtelen változatosságát. Philly utcáit járva engem
mindig nyomasztott ezeknek az íróknak a nagysága, és arra
gondoltam, bárcsak lenne elég bátorságom, hogy beleképzeljem
magam ezeknek az embereknek az átlagos élettörténetébe,
melynek szívszorító képeit mindenhol ott láttam magam körül.
De nem volt bennem elég bátorság, elég kíváncsiság vagy épp
emberszeretet.
Amikor végignéztem Sarah Stolfa philadelphiai
átlagemberekről készített negyven fényképét, ugyanezt a
kudarcot éltem át újra. Stolfa átlagemberei között egyetlenegy
csúnya sincsen. Sőt, egy olyan sincsen, amely ne lenne
éppenséggel nagyon szép. Van ezekben a képekben valami,
amiben osztoznak a várossal, ahol készültek, ami egyszerűen
értelmetlenné teszi a csúnyaság fogalmát. Vagy pontosabban
fogalmazva, valami olyasmi, ami megérteti az emberrel, hogy
valójában mennyire alapvetően támaszkodunk a szépségről
alkotott mindennapi fogalmainkra. Philadelphia csak annyiban
csúnya, amennyiben nem felel meg annak, amit a szemlélő látni
szeretne. Ugyanezért csúnya az én szememben egy gyönyörű
üdülőtelep is, amely egy azelőtt vadmadarak által látogatott
partszakaszon épült, vagy a tengernyi szépséges, elővárosi
családi ház, vagy az a sok, rémisztő politikai nézeteket valló