Jonathan Franzen - A világ végének vége

Nekem a legszembeötlőbb ezen a listán a cigaretta
gyakorisága, amiről mindjárt egy harmadik nagy kudarcom is
az eszembe jut: képtelen vagyok bárokban fesztelenül
(hitelesen? indie-ként?) viselkedni. Ebben mindig is nagy
szerepet játszott a füst, holott húsz évig dohányoztam,
mindazonáltal olyan helyeken is, ahol tilos a dohányzás, engem
azonnal elfog a feszengés, a szégyenkezés és a félénkség és a
túlzott illedelmesség, hacsak nem más emberek társaságában
vagyok. Az is ennek a következménye, hogy olyan irigykedve és
vágyakozva nézegetem a Törzsvendégeket – szeretnék közéjük
tartozni. Ebben az értelemben személyes vallomás ez a könyv. A
címében kimondatlanul benne van, hogy milyen a fényképész
és alanyai viszonya. Az a huszonöt, aki egyenesen belenéz a
lencsébe, nem egyszerűen csak egy dobozt bámul, hanem azt a
nőt nézi, aki ki szokta szolgálni a pultnál: Sarah Stolfát.
Meglehet, magányosak – de a magányukat én érzem át.