Jonathan Franzen - A világ végének vége

emelkedik ki a tengerből, sok millió tengeri madár költőhelye;
itt fészkel a világ teljes atlantiviharmadár-populációja, és
néhány pár kivételével a végveszélyben lévő tristan albatrosz
fajának is minden egyede. Ross Wanless 2003-ban járt először
Gough szigetén, még doktoranduszként, amikor kutatók azt
jelentették, hogy a szigeten riasztóan kevés viharmadár és
albatrosz nevel kicsinyeket. Akkor már közismert volt, hogy az
ember által a világtengerek szigeteire behurcolt patkányok és
macskák nagy pusztítást végeznek a tengeri madarak körében.
Gough szigetén azonban nem voltak se patkányok, se macskák,
csak egerek. Videokamerák és infravörös lámpák segítségével
Wanlessnek sikerült dokumentálnia, hogy mit művelnek az
egerek a viharmadarak csibéivel.
– Amikor lement a nap – mesélte –, egy egér bukkant fel az
odúban, amelyben a viharmadár fészkelt. Egy kicsit habozott,
aztán elkezdte harapdálni a csibét. Aztán egyre több egér jött, és
tébolyult, undorító vérengzés kezdődött. Amikor megérezték a
vért, az egerek egyre izgatottabbak lettek. Olykor egyszerre
négy-öt is ott tolongott a vérző sebnél, lefetyelve a vért, aztán
szinte őrjöngve falták a csibe belső szerveit.
Minthogy evolúciójuk során a tengeri madarak nem
találkoztak szárazföldi ragadozókkal, sehogyan sem tudnak
védekezni az egerekkel szemben. Vaksötét odvában a
viharmadár nem is látja, hogy mi történik a csibéjével, a
fészkén ülő albatrosznak nincsen olyan ösztöne, amivel az
egérben felismerné a veszélyt. 2004-ben Wanless 1353 esetben
regisztrált szaporodási veszteséget a Gough-szigeti tristan
albatroszok között, melynek nagy részét egerek okozták, amivel