Jonathan Franzen - A világ végének vége

golfbölcsességeinek magánkiadásban megjelentetett, és Eclectic
Golf címet viselő gyűjteményéből ismertem, amit nekünk is
megküldött, és amit én még el is olvastam, mert akkoriban
mindent elolvastam. Náluk sokkal sűrűbben találkoztam Irma
és Walt egyetlen gyermekével, Gaillel. Magas és nagyon csinos,
kalandvágyó lány volt, aki Missouriban járt egyetemre, és
útközben gyakran beköszönt hozzánk. Egy évvel azelőtt
diplomázott, és Virginiában, a történelmi Williamsburg
múzeumvárosában lett ezüstművestanonc. Aznap este Irma
azért hívott minket, hogy elmondja, Gail egy ohiói
rockkoncertre menet, éjszaka, sűrű esőben, egy keskeny,
kanyargós West Virginia-i országúton elveszítette az uralmát a
kocsija fölött. Habár Irma egyszerűen nem bírta kimondani,
Gail meghalt.
Én tizenhat éves voltam, és már tudtam, hogy mi a halál.
Mindazonáltal, talán mert a szüleim nem vittek el magukkal a
temetésre, nem sirattam meg, és nem is gyászoltam Gailt.
Ehelyett inkább valami olyasmit éreztem, hogy Gail
tulajdonképpen a fejemben halt meg – mintha a róla őrzött
emlékeimet valami szörnyű, tüzes tűvel kiégették volna, és a
helyüket a semmi foglalta el, csak a rossz igazság zónája maradt
utána. Ez a zóna sokkal félelmetesebb volt, semhogy
szándékosan felkeressem, de azért mindig is éreztem, hogy ott
van, egy belső korlát mögött elzárva, az én drága
unokatestvérem halálának visszafordíthatatlansága.
Másfél évvel a baleset után, amikor már Pennsylvaniában
voltam elsőéves hallgató, anyám közvetítésével meghívást
kaptam Irmától és Walttól egy doveri hétvégére, amihez anyám