Jonathan Franzen - A világ végének vége

a társaságába. Megértettem, hogy Frannek lényegileg elment az
esze. Az egész hétvége alatt csak akkor lélegeztem fel, amikor
Walt beültetett a kocsiba, körbevitt Doverben, és megmutatta a
légi támaszpontot. Walt szikár, magas ember volt, szlovén
származású és sasorrú, haja már csak a füle mögött volt. A
beceneve is Kopasz volt.
Egyetemi éveim alatt még kétszer meglátogattam őket,
eljöttek a diplomaátadómra és az esküvőmre is, de aztán évekig
alig volt kapcsolatom velük a születésnapi üdvözlőlapokon
kívül, és anyám beszámolóitól eltekintve (melyeket mindig
átszínezett a Fran iránti ellenszenve), melyekben leírta az
apámmal Boynton Beachben náluk tett kötelességszerű
látogatásaikat, ugyanis Fran és Walt idővel leköltözött
Floridába, egy golfpálya mellett épült lakóparkba. De aztán
miután apám meghalt, anyám pedig már vesztésre állt a rákkal
vívott csatájában, furcsa dolog történt: Walt beleszerelmesedett
anyámba.
Fran addigra már szabályosan megbolondult, legyűrte az
Alzheimer, és egy szeretetotthonba költözött. Minthogy
apámnak szintén Alzheimere volt, Walt felhívta anyámat a
tanácsait kérve, és vigasztalást keresve. Anyám szerint Walt
ezek után a saját elhatározásából elutazott hozzá Saint Louisba,
ahol életükben először kettesben maradva annyi sok közöset
találtak egymásban – mindketten optimista, életszerető
emberek voltak, akik egy merev és depresszióra hajlamos
Franzennel kötött házasságban élték le az életüket –, hogy
szinte kótyagosan fesztelen barátságba kerültek egymással, ami
már-már romantikus meghittséggé fejlődött. Walt vacsorázni