Jonathan Franzen - A világ végének vége

vitte anyámat a kedvenc belvárosi éttermébe, majd anyám
kocsijának volánjánál ülve lehorzsolta a sárhányóját egy
mélygarázs falán; kacarászva, egy kicsit spiccesen megegyeztek,
hogy elfelezik a javíttatás költségét, és senkinek sem szólnak a
dologról. (Walt azonban végül is nekem elmesélte az esetet.)
Walt látogatása után nem sokkal anyám állapota sokat romlott,
és Seattle-be költözött, hogy utolsó napjait Tom bátyám házában
töltse. Walt azonban feltétlenül meg akarta látogatni, hogy
folytassák, amit elkezdtek. Walt anyám iránti érzelmei még a
jövőbe tekintettek. Anyám érzelmei viszont inkább keserédesek
voltak, átjárta az elmulasztott lehetőségek szomorúsága.
Anyám nyitotta rá a szememet, hogy micsoda kincs Walt,
kettőnk barátságának ajtaját pedig Walt kétségbeesett
szomorúsága tárta ki előttem, amit anyám halálakor érzett, aki
váratlanul ment el, anélkül, hogy viszontláthatták volna
egymást. Szüksége volt valakire, akivel tudathatja, hogy
szerelmes lett anyámba, és hogy ez milyen boldog meglepetés
volt a számára, és akivel megoszthatja, hogy mennyire fáj neki
a hiánya. Minthogy életének utolsó éveiben magam is azt
tapasztaltam, hogy egyre jobban csodálom és szeretem
anyámat, annyira, hogy szinte engem is meglepett, és mivel elég
sok szabadidőm volt – gyerektelen voltam, elvált,
alulfoglalkoztatott és immár anyátlan is –, én lettem az a
személy, akinek Walt elmondhatta, amit el akart mondani.
Első látogatásomkor, néhány hónappal anyám halála után,
csupa olyasmit csináltunk csak, amit Dél-Floridában szokás:
golfoztunk a lakópark pályáján, lejátszottunk két robber
bridzset két, kilencvenen túl járó barátjával, és tettünk egy