Jonathan Franzen - A világ végének vége

(BlackTrush) #1

állja meg, hogy folyton az okostelefonjára ne pillantgasson, azt
bizonyítja, hogy a gazdaság immár piócaként tapad a testünkre.
A digitális technológia pedig nem más, mint maga a
csúcssebességre kapcsoló kapitalizmus, amelynek logikája – a
fogyasztás, a reklám, a pénz mindenhatósága és a hatékonyság



  • ébrenlétünk minden pillanatát áthatja.
    Szinte kínálkozik a gondolat, hogy a „digitális demokrácia”
    kialakulását párhuzamba állítsuk a jövedelemkülönbségek
    meredek növekedésével; s hogy ebben ne csak holmi
    visszásságot lássunk. De könnyen meglehet, hogy az emberi
    értékek eróziója olyan ár, amit a Google „ingyenes”
    szolgáltatásaiért, a Facebook kényelméért, az iPhone-ok
    megbízható társaságáért az emberek többsége szívesen
    megfizet. A Reclaiming Conversationben tulajdonképpen az a
    legmegejtőbb, hogy felidéz egy nem is túlságosan távoli kort,
    amikor a beszélgetés, a zavartalan egyedüllét és az
    intellektuális vita még nem számított luxusnak. Nem Turkle a
    hibás, amiért a könyve a kivételezettek kézikönyvének hat.
    Valójában persze a középosztályhoz szól, melyben maga is
    felnevelkedett, és olyan emberi tulajdonságokra emlékeztet,
    amelyek valamikor mindennaposak voltak. Ámde a közép –
    mint azt jól tudjuk – eltűnőben van.

Free download pdf