magunkat a feldolgozatlan múltbeli traumák béklyójából.
Miután megszabadultunk a túléléshez termelődött pluszenergiától,
oldódni kezd a félelmünk és a bénultságunk. A lefagyás állapotában minden
mozdulat félelmetes, zűrzavaros. Ahogyan elmozdulunk a rögzültségből az
áramlás felé, érezni kezdjük, hogy ismét összekapcsolódunk a világgal.
Békesség tölt el minket, elkezdjük otthon érezni magunkat másokkal, a
világban, önmagunkkal. Többé nem tartanak fogva a múlt eseményei,
amelyek egy részére talán már nem is emlékszünk.
És ezzel elérkeztünk egy nagyon fontos tényhez: nem szükséges
tudatosan emlékeznünk egy traumatikus eseményre ahhoz, hogy
felgyógyulhassunk belőle. A trauma felidézése nem egyenlő az
újraélésével. Mivel a trauma elsődlegesen ösztönös szinten történik, a
nyomasztó eseményekkel kapcsolatos emlékek töredékes tapasztalatokként
a testünkben tárolódnak, nem pedig agyunk racionális részeiben.
Amikor az átélt érzet révén hozzáférünk a testi memóriához,
megkezdődhet annak a túléléshez mozgósított többletenergiának a leadása,
amire az eredeti esemény idején nem nyílt alkalmunk.
Nem számít, mi a konkrét helyzet, megtanulhatjuk leadni és átalakítani
ezt az energiát. Ez ölthet drámai és látványos formát, de visszafogott és
csendes is lehet. Járhat erős rázkódással vagy egészen enyhe belső
remegéssel; megnyilatkozhat meleg-és hideghullámok váltakozásában,
kimelegedésben és fázásban. Van, aki utána azt tapasztalja, hogy a dolgok
könnyebben a helyükre kerülnek, vagy hogy ő maga nyugodtabb és
ellazultabb. Lehetséges, hogy ami korábban felzaklatott minket, az már nem
zavar annyira, és sokkal kevesebbet kritizáljuk magunkat. De észlelhetjük
azt is, hogy az általános közérzetünk javul: egyszerűen jobban érezzük
magunkat a bőrünkben.
Az sem zárható ki, hogy egészen mélyreható a változás. Megszűnhet a
krónikus fájdalom. Olyasmikre is képessé válhatunk, amiket korábban soha
meg sem próbáltunk. A szeretteinkhez és másokhoz fűződő kapcsolataink
szabadabbá és könnyebbé válhatnak. Amikor a trauma meggyógyul,
változások következnek be.
A traumának ez a megközelítése nem pszichoterápia, és nem is
helyettesíti a pszichoterápiát. Gyakran dolgozom olyan kliensekkel, akiket a
terapeutájuk küld hozzám. Ugyanilyen gyakran keresnek föl olyanok, akik