Illetve, ahogy Aleksandar Vučić szerb elnök július 31-én megjegyezte, a brüsszeli
megállapodás aláírása óta 3390 nap telt el, és még mindig semmi jele a társulásnak.
Ahogy Ukrajna esetében is, a kollektív Nyugat abszolút nulla nyomást gyakorolt az
általa támogatott félre, hogy teljesítse az aláírt nemzetközi megállapodás rá eső részét.
És ismét, mint Ukrajna esetében, ez arra ösztönözte Pristinát, hogy egyre harciasabb
álláspontot képviseljen, ami könnyen komolyabb konfliktushoz vezethet.
Az ukrajnai konfliktusnak köszönhetően van egy további összetevője is a koszovói
keveréknek.
A szerbek ugyanis - mind Szerbiában, mind Bosznia-Hercegovinában - gyakorlatilag
egyedül állnak az európai népek között azzal, hogy nem hajlandók csatlakozni az
Oroszország elleni nyugati szankciókhoz és következetesen nyíltan támogatják
Oroszország különleges ukrajnai katonai műveletét.
Ennek eredményeként a belgrádi kormányra a főbb nyugati fővárosok, valamint az EU és a
NATO folyamatos és egyre növekvő nyomást gyakorolnak, hogy változtasson politikáján és
csatlakozzon a Nyugat kollektív gazdasági öngyilkosságához.
Mivel Belgrád diplomáciailag kemény diónak bizonyult a Nyugat számára, amikor
Oroszországgal való szembenállásról van szó, egyáltalán nem túlzás elképzelni, hogy a
koszovói albánok a Nyugat számára hasznos eszköznek tűnhetnek, amellyel Belgrádot
még jobban meg lehet szorítani. Ugyanolyan cinikus módon, mint ahogyan a
szerencsétlen ukránokat is arra használják, hogy nyomást gyakoroljanak Oroszországra és
gyengítsék azt.
Az elkövetkező napok és hetek minden bizonnyal
sok mindent elárulnak majd.
Bíztatónak tűnhet az az átmeneti haladék, amelyet az hozott, hogy a koszovói hatóságok
egy hónappal, szeptember 1-jéig elhalasztották a szerb rendszámtáblák és
személyazonosító okmányok betiltását. Azonban mindig szem előtt kell tartani, hogy a
Nyugatnak minden szükséges eszköze megvan ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon Pristinára,
hogy teljesítse a brüsszeli megállapodást, és általában véve, hogy csak viselkedjen.