És hogy a világ ahelyett, hogy évente 4000 milliárd svéd koronát költene
a fosszilis üzemanyagok támogatására, ezt a pénzt a szél- és napenergiára
fordítsa. És ezt a számot minden valószínűséggel megsokszorozhatjuk.
Mert ha akarjuk, meg tudjuk tenni.
De nekünk is tennünk kell valamit.
Például, hogy forrásainkat fordítsuk a már létező technikákra, ne pedig
arra várjunk, hogy majd csak felfedeznek valamit. Mert lehet, hogy akkor
már késő lesz.
Meg kell változtatnunk egy sor szokásunkat, és sokunknak bizony
hátrálnia kell egy lépést ökológiai szempontból.
És hogy fizessenek azok a cégek, amelyek ezt a problémát okozták, azok
a cégek, amelyek annak ellenére, hogy tudtak arról, hogy tönkreteszik az
éghajlatot és az ökológiai rendszert, elképzelhetetlen mértékű összegeket
kerestek.
Mert nem mi okoztuk mindezt. Ez nem mindenkinek a hibája. De
mindannyiunk felelőssége, hogy biztosítsuk az elkövetkező generációk
lehetőségeit. A mi kezünkben van a jövőjük.
Ha te, kedves olvasóm, te is egyike vagy azoknak, aki azt hiszi, hogy a
technika meg fog menteni bennünket, akkor csak ajánlani tudom, hogy
mássz fel a faluni síugrósánc legtetejére, és nézz le onnan. Mert pontosan
ilyen meredek az üvegházhatású gázkibocsátási görbénk – az a görbe, amit
a mai nappal kezdve nettó nullára kell csökkentenünk. Az a grafikus görbe,
amelynek minden egyes ország minden egyes újságjának címoldalán
kellene virítania.
Sorsunk a média kezében van. Semmi másnak nincs akkora hatása,
amelyre szükségünk van, mert rendkívül rövid idő áll rendelkezésünkre.
És nem tudjuk megoldani a válsághelyzetet, ha nem válsághelyzetként
kezeljük.
Mindazok, akik valaha is szemtanúi voltak egy szerencsétlenségnek vagy
balesetnek, tudják, mire gondolok.
Válsághelyzetben szupererőre teszünk szert. Felemelünk egy autót,
végigharcolunk egy világháborút, ki-be mászunk egy égő ház ablakán.