NYOLCVANHARMADIK JELENET
A kulisszák mögött
Greta, Svante és én az Uppsalai Egyetem Földrajztudományi Intézetében
(CEMUS) találkozunk Kevin Andersonnal és kutatótársával, Isak
Stoddarddal.
Már korábban is volt velük kapcsolatunk. Egy évvel korábban egy nagy
feltűnést keltett vitaindító cikket írtunk a Dagens Nyheterbe (svéd napilap).
További munkatársak Björn Ferry, Heidi Andersson, Staffan Lindberg,
valamint Martin Hedberg meteorológus voltak. Ebben a cikkben
magyarázatot adtunk arra, hogy miért nem repülünk többet, miért maradunk
most már a földön. Jórészt ez a cikk indította el azt az óriási vitát a
repülésről, amely néhány hónappal később robbant ki a médiában.
Több hete nem esett, Uppsala parkjaiban a gyep barna és kiégett a kora
nyári naptól.
Kevin Anderson arról beszél, milyen hőség van vendégkutatói lakásában,
és hogy nyitott ablaknál alszik, „mint Görögországban”.
Töltünk magunknak egy-egy csésze frissen főtt kávét zabtejjel, és
leülünk a kanapéra az egyik kisebb, könyvespolcokkal teli
konferenciateremben.
- Először is – kezdi Svante, és lenyomja a telefon felvevőgombját –, ha
arról van szó, hogy az akkora országok, mint Svédország, mennyivel
csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátásukat, nagyon különböző számadatokat
találunk. Te és néhány más kutató 10-15%-ról beszéltek, a Svéd Országos
Természetvédelmi Hivatal (Naturvårdsverket) 5-8%-ról. Mivel
magyarázható ez? - Ennek több oka is van. Az 5-8%-ban például nincs benne a repülés, a
hajózás és a más országokban gyártott áruk – kezdi Kevin Anderson.