sokat tett a cége azért, hogy vegetáriánus alternatívákat tudjon kínálni a
fogyasztóknak, továbbá, hogy hamburgerjeik klímasemlegesek, mivel sokat
áldoznak erdőtelepítésre Kelet-Afrikában. Azt is elmeséli, hogy több mint
húsz éve foglalkozik a fenntarthatóság kérdésével.
- Értem, de még mindig az a helyzet, hogy munkaidőben áll itt, és a
cégéről beszél, arról a cégről, amelynek a fő jövedelemforrása az, hogy
szarvasmarhákat mészárol le, és a leölt állatok húsát egy gyorsan növekvő
hamburgerláncban árusítja. És ennek semmi köze a gyerekekhez, akik az
éghajlatváltozás miatt sztrájkolnak. - Igen, igen – mondja a férfi. – De hát valamit enniük kell az
embereknek, és mindannyian ugyanannak a rendszernek a részei vagyunk.
Azzal Svante cipőjére mutat. - Ez tornacipő. Ez sem tartozik a fenntarthatóság körébe – mondja.
- Nem. De azért mégse hasonlítsuk össze azt, hogy futócipő van a
lábamon azzal, hogy egy terjeszkedő gyorsétteremlánc szponzorál valamit,
amely sok milliót keres a gyorsételek árusításával.
A férfi összeszedegeti a papírzacskókat és a poharakat, s aztán elmegy.
A hamburgeres jelenet után Greta megtiltja Svanténak, hogy a sztrájk
közelébe jöjjön. Egyedül akarja csinálni, nem akarja, hogy valaki más
beszéljen az ő nevében.
Greta az iskolai tankönyvében odalapoz a svéd alkotmányhoz, és
elhelyezkedik a fekete-fehér iskolasztrájktáblája mellett.
Épp arra jár néhány sorkatona a királyi díszőrségből. Fiatal fiúk és
lányok terepszínű egyenruhában – kabátujjukon egy-egy svéd zászlócska
díszeleg. Látják Gretát, de tüntetően a másik irányba néznek. Mintha azt
akarnák ezzel jelezni, hogy az ő világukban továbbra sem fér kétség ahhoz,
hogy ki kit védelmez.
A hamburgeres férfi délután megkérdezi Grétától az Instagramon, hogy
tényleg igaz-e, hogy nem akarja, hogy meghívja ebédre azokat a
gyerekeket, akikkel együtt sztrájkol.