Nincs korlátja annak, hogy egy gyerek mennyi benyomást képes
befogadni.
Minden és mindenki legyen folyton-folyvást soha nem szünetelő
mozgásban.
Minden hétre új dolgokat terveznek be nekik, és mindegyik megint egy
kisebb expedíciót követel meg a városban.
Kirándulások.
Látogatások.
Változatok.
Folyamatos készülés egy esetleges utazásra vagy diákcserére, hiszen
milyen csodálatos, hogy a gyerekeknek lehetőségük adódik arra, hogy új
helyeket láthassanak, hogy találkozhatnak más országokban más
gyerekekkel.
Mintha ugyanezek a lehetőségek nem lennének helyben is elérhetők
gyakorlatilag bármelyik európai régióban is?
De itt természetesen megfelelő találkozásokról van szó. Arra alkalmas
helyen. Arra alkalmas szülőkkel. Arra alkalmas gyerekekkel.
De nem is az a legrosszabb ebben, hogy mindez megtörténik.
És még csak az sem, hogy az iskolák tudnak erről a problémáról,
miszerint milyen sok gyereknek nem kedvez, hogy a szociális kompetencia
túlhangsúlyos szerephez jut ebben a flexibilis, kifelé nyitott normában,
amely a sikeres diákról alkotott képet jellemzi.
A legrosszabb az, hogy olyan sok diák tudja, hogy mindez tudatosan
történik.
Főleg azok a diákok, akiket mindez a legsúlyosabban érint, hátrányosan.
Ők tudják.
Ők megértették, hogy cserben hagyták őket.
Egyértelművé vált számukra, hogy egyéni kudarcaikat alárendelik az
extrovertált győztesek mindennapi sikereinek.
Egyik nap Beata is ott ül Gretával az Országház előtt.
De ez Greta ügye.