Greta Thunberg - Eg a hazunk

Fogalmam sincs róla, hogy jutottam akkor és ott erre a
végkövetkeztetésre, és még ha tisztában is vagyok azzal, hogy gyanúnk
még sok-sok évig nem segített volna rajtunk, mégis azt kívánom, hogy
bárcsak jóval tovább elidőztünk volna akkor ennél a gondolatnál.
Csak jóval később értettük meg, milyen nagy hatása van annak az
ellenállásnak, hogy elfogadjunk egy olyan helyzetet, amely eltér az
átlagostól. Ehelyett inkább magunkra vállaltuk és alkalmazkodtunk hozzá.
Ahogy azt ilyenkor tenni szokták.
Beata az óvodában kis angyal. És mindenhol máshol, kivéve otthon.
Találékony, kedves, kicsit félénk és elképesztően bájos. Kiválóan eljátssza a
szociális érintkezés színjátékát, s ha csak a legcsekélyebb célzást tesszük
arra, hogy elmondjuk az óvónéninek vagy a tanítónéninek, miként
viselkedik odahaza, tökéletesen összeomlik.
Természetesen fogalmunk sincs arról, hogy kislányoknál mindez az
ADHD korai tünete. Honnan is tudnánk? Igazán nem mondhatjuk, hogy
különösebb népnevelési kampány folyt volna ebben a kérdésben.
Csak tudjuk, amit tudunk. És csak olyat teszünk, amit tanultunk, hogy
tenni kell. Határokat kell szabni, és az embernek úgy kell nevelni a
gyerekét, hogy a gyerek működjön a hétköznapokban. Tehát továbbra is
igyekszünk szigorúak lenni.
Továbbra is neveljük a gyerekünket. Egyértelmű határokat húzunk. És
bevágjuk magunkat az autóba, szállodát foglalunk az interneten, és északra
hajtunk. Úticélunk Åre, a síparadicsom. Mert Svante úgy gondolja, hogy
mivel a családunk nem működik, ha csak négyen vagyunk, bizonyára
minden jóra fordul, ha körülvesszük magunkat emberekkel a szállodában és
az éttermekben. De legalábbis jobbra fordul a helyzet, és „meglátjátok,
majd megoldódik minden”.
És ez a racionális férfigondolkodás működik! Eltekintve némi izzadástól,
stressztől és könnyektől Björne gyerekpályáján, minden jóra fordul. Újra
működünk.
Megtanulunk síelni, forró kakaót iszunk és főtt virslit eszünk sült
krumplival.