Beata felcseréli az éjjelt a nappallal, hajnali öttől délután háromig alszik.Eltelik néhány hét. Svante, én és Greta a vendégszobában eszünk műanyag
tányérokból, hogy ne adjunk ki hangokat. Minden megy a maga útján.
Életünk természetesen rendkívül távol áll attól, hogy jó legyen, de működik
valamelyest, és egyik nap a másik után telik. Lemorzsoljuk a nyári szünetet
egy olyan gyerekkel, aki egész nap az ágyban fekszik.
Majd egy reggel arra ébredünk, hogy remeg az egész ház. Szomszédjaink
szabadságra utaztak, és kihasználva a lehetőséget, ez idő alatt akarják
felújíttatni a fürdőszobát.
Forog a betonkeverő, és nem lehet megmaradni a házban a fülsiketítő
zajban. De Beata nem képes kilépni a házból, és ez a zaj két hétig fog
tartani.
Egy pillanat alatt újra kicsúszik lábunk alól a szilárd talaj, amiért annyit
küzdöttünk.
Kérünk és könyörgünk. Átkozódunk és káromkodunk.
A házközösség képviselője igyekszik segíteni nekünk, de természetesen
mindenkinek joga van felújítania a fürdőszobáját, és amit tudott, megtett.
De ez rajtunk nem segít.
Egy eleve tarthatatlan állapot még tarthatatlanabbá válik, és szépen
felváltva egyikünk a másik után borul ki. Egyes napokon megpróbálunk
határokat szabni nekik, és keményen fellépünk, de ez csak ront a már
amúgy is rossz helyzeten, és ennek a lehetetlen helyzetnek a kellős közepén
kapunk egy sürgősségi időpontot a Gyermekpszichiátrián, és amikor beesek
a rendelőbe, közel állok a végső összeomláshoz.
Természetesen szívesen segítenek nekünk, de most, a nyaralások kellős
közepén, kissé nehéz, ezért tehát a karon, kézen és arcon lévő véres
karmolásokkal elmegyünk a Sachsska Gyermekkórház sürgősségi
rendelésére, de az zárva van. És ez így megy néhány napig, fel-alá járunk a
Gyermekpszichiátria és a sürgősségi osztály között, és végül kapunk egy
gyógyszert, amitől Beata legalább könnyebben elalszik esténként.
De az egész család lába alól kicsúszott a talaj.