HUSZONHARMADIK JELENET
A sorok közt
Robbanásszerűen megnövekedett a megállapított diagnózisok száma. Ennek
természetesen az az oka, hogy megnövekedett a komplikációk száma az
olyanoknál, akiknek különböző gyanított diagnózisa van – olyan
komplikációkról van szó, amelyek rendkívül gyakran a stresszel függenek
össze.
Egyszerűen tehát arról van szó, hogy több embernek adódik rá oka, hogy
kivizsgáltassa, miért nem működnek úgy a hétköznapjai, mint másoké.
Egyre több embernek van szüksége segítségre, például olyanra, amely
egyáltalán leírja, hogy az illető rendellenességgel rendelkezik: ezt nevezzük
diagnózisnak. Ezért fontosak a diagnózisok, életet menthetnek.
Az viszont már egy másik kérdés, hogy nem tudjuk, miképp működnek a
diagnózisok, és folyamatosan téves közhelyekkel etetnek minket, amelyek
gyakran több kárt okoznak, mint hasznot.
Az autizmus, az ADHD vagy a többi neuropszichiátriai rendellenesség
önmagában véve nem fogyatékosság. Sok esetben épp ellenkező a helyzet.
Számos művész és előadóművész épp egyfajta szuperképességről, a
megszokottól eltérő gondolkodásról beszél. Az előadóművészek, mint
például én is.
De diagnózisok kapcsán fellépő bonyodalmak messzemenően
összehasonlíthatók a hátrányos helyzetűek életével. Ez is egyfajta hátrányos
helyzet, amely tudatlanság, félrekezelés, diszkrimináció vagy amiatt alakul
ki, hogy az illetőt nem integrálják a társadalomba, amire szükség lenne, de
ritkán kerül rá sor.