HARMINCHARMADIK JELENET
Szoknya és bokszkesztyű
Keressük ennek az állapotnak az okait. Keresünk, kutatunk, és arra jutunk,
hogy kerek e földön sehol sem egyenjogúak a nők a férfiakkal, és erre
mindig és mindenütt megvannak a bizonyítékok. Természetesen egyes
példák jóval egyértelműbbek, mint mások, de ha az ember nekiáll keresni,
akkor egyszerűen véget nem érnek a felfedezések.
Ha például csak az izomerőt vagy a tüdő kapacitását vesszük figyelembe,
a legerősebb nő nem mérhető össze a legerősebb férfival. Ezzel
természetesen nem azt mondtuk, hogy a nők nem erősebbek a férfiaknál.
Minden attól függ, hogyan definiáljuk magát az erőt, és milyen
tulajdonságokat értékelünk a legjobban. De azt senki sem tagadhatja, hogy
azok a tulajdonságok, amelyeket hagyományosan összekapcsolunk a
sikerrel és boldogsággal, erősen kapcsolódnak a férfiak fiziológiájához.
Magasabb, nagyobb, gyorsabb, erősebb. Több.
És amikor arról beszélünk, hogy olyan társadalmat akarunk, amelyben
nagyobb az esélyegyenlőség, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy nekünk,
nőknek fel kell vérteznünk magunkat azokkal a férfitulajdonságokkal,
amelyeket soha nem tudunk ugyanolyan mértékben elérni. Egyszerűen
olyannak kell lennünk, mint egy férfinak.
A férfielvárások alapján kell versenyeznünk a férfiakkal. Pontosan úgy,
mint azon a híres képen, amelyen a nő feltűri az inge ujját, és befeszíti a
bicepszét. Nekünk is szoknyás-bokszkesztyűs nővé kell válnunk: ennek a
harcnak ezek a jelképei, egy harcé, amelyet végül soha nem nyerhetünk
meg. És ha minden elvárással szemben mégis megnyerjük, akkor
feltehetően azt tartják rólunk, hogy nem vagyunk nőiesek – túl erősek
vagyunk, túl sokat tudunk, és bármit csinálunk is, az mindenképp rossz. És
ez pontosan így fog folytatódni mindaddig, amíg komolyan neki nem