HARMINCKILENCEDIK JELENET
Álomjáték
A valószerűtlenség a legszörnyűbb. Ha az ember jobban beleássa magát a
klímaváltozás és a fenntarthatóság kérdéskörébe, vannak olyan pillanatok,
amikor döbbenten kérdezi magától, hogy nem vesztette-e el az ép eszét.
Vagy netán megbolondult.
Olyan pillanatok, amikor az ember rádöbben, hogy mindaz, ami a
hétköznapjainkat alkotja – és amit normálisnak tartunk –, gyakran olyan
messze van a normálistól, amilyen messze csak lehet.
Mindazok a felfoghatatlan pillanatok, amikor a körülöttünk lévő világ
üres kulisszává változik.
Mint például egy légkondicionált hotelszoba egy forró, sokmilliós
városban. Egy vásárlóközpont négyszáz üzlettel. Vagy amikor egy tomboló
hóviharban az ember kocsijával biztonságba ér a Söderled-alagútnak
elnevezett elképesztő föld alatti útrendszerbe.
Vagy egy élelmiszerbolt, amelyben a világ legtávolabbi csücskéből is
megtalálható valami. Vagy az a belső nyugalom, amely szétárad az
emberben, ha a világ túloldalán egy SAS-járatba beszállva egy svédül
beszélő légikisasszony boldog felismeréssel rámosolyog.
Mindaz, amit mi és mindazok, akik részét képezik a hétköznapjainknak,
teljesen természetesnek tartunk, és amely egyetlen könnyed mozdulatunkra
biztonságba juttat minket, távol tart minden veszélytől.
Mindezek leginkább színpadi kulisszákhoz hasonlítanak. Nagyszabású
dekoráció az emberiség korszakában: az antropocénban.
Az ünnepség véget ért.
A játék véget ért.