Oded Galor - Az emberiség utazása

(BlackTrush) #1

akik képesek voltak eligazodni a folyamatosan változó technológiai
környezetben, a születéskor várható élettartam megemelkedésével, valamint a
gyermekmunka hanyatlásával, illetve a nemek közti jövedelemkülönbség
csökkenésével elindították a demográfiai átmenetet, ami végre megszabadította a
gazdasági növekedést a népességnövekedés visszahúzó hatásától. Az emberi
társadalmak végre kimenekültek a malthusi polip karjai közül, és az életszínvonal
soha nem látott magasságokba emelkedett.
Az emberiség útvonala – a továbblépés a malthusi szegénységcsapdából a
modern kori növekedésbe – így utólag visszanézve akár elkerülhetetlennek is
tűnhet. De hogy pontosan mikor és milyen gyorsan következett be, azt számos
roppant fontos tényező befolyásolta. Visszatérve a korábbi vízforraló
analógiánkhoz, hogy a víz esetében pontosan mikor történik meg a fázisváltozás,
azaz mikor lép át a folyékonyból a légnemű halmazállapotba, elsősorban
természetesen a hőmérséklettől függ, de vannak más figyelembe veendő változók
is, úgymint a páratartalom és a légköri nyomás. Ezen egyéb körülmények
hatására a forrás a 100 Celsius-foktól eltérő hőmérsékleten is bekövetkezhet.
Hasonlóképp, míg az emberiség utazása során a fázisváltozást azok a legmélyebb
tektonikus mozgások idézték elő, amelyek a technológiai fejlődést minden egyes
korszakban és a világ minden szegletétben támogatták, és idővel a legtöbb
társadalmat kiszabadították a malthusi szegénységcsapdából, az egyes
társadalmakat formáló földrajzi tényezők, kulturális és intézményi
berendezkedések bizonyos helyeken felgyorsították, másutt pedig hátráltatták ezt
az átmenetet. Utazásunk második szakaszában ezen erők feltárására és hatásuk
megértésére teszünk kísérletet.
De először fel kell tennünk magunknak a kérdést: mi van, ha kiderül, hogy a
magas életszínvonal, amelyet a fázisváltozás óta tapasztalunk, nem más, mint
ideiglenes anomália? Mi van, ha a növekedés jelenlegi korszakának hirtelen vége
szakad, ahogy egyesek szerint ez elkerülhetetlen is? Vagy tényleg elértük az
Ígéret földjét? Az iparosítás a hosszú távú jólét záloga? Illetve fenntartható-e
egyáltalán az emberiség fejlődése?

Free download pdf