Azután szerelmükkel és puszta akaratukkal hatástalanítva a gravitációt, a
levegőben maradtak néhány centivel a mennyezet alatt, és hosszú-hosszú ideig
csókolták egymást.
Ekkor lépett be a stúdióba Diana Moon Glampers, az esélykiegyenlítésügyi
miniszter, egy kétcsövű, tízes kaliberű vadászpuskával. Kétszer lőtt, a Császár és
Császárné halott volt, még mielőtt földet ért volna.
Diana Moon Glampers újratöltötte a fegyvert. Megcélozta a zenészeket, és közölte
velük, úz másodpercük van arra, hogy újra fölvegyék esélykiegyenlítőiket.
Ekkor égett ki Bergeronék tévéképcsöve.
Hazel megfordult, mondani akart valamit George-nak az elsötétült képernyőről, de
a férfi kiment a konyhába egy doboz sörért.
Amikor visszajött a sörrel, egy darabig csak álldogált, míg az esélykiegyenlítő jel föl
nem rázta. Akkor újra leült.
- Sírtál? – kérdezte Hazeltől.
- Ühüm.
- Miért?
- Elfelejtettem. Valami szörnyen szomorú ment a tévében.
- Micsoda?
- Valahogy egészen összezavarodott a fejemben.
- Felejtsd el, ami szomorú! – kérte George.
- Mindig elfelejtem – nyugtatta meg Hazel.
- jó kislány vagy. – George összerezzent. Légkalapács dübörgött a fejében.
- Tyűha, a mindenségit, ez igen! – nyugtázta Hazel.
- Mondd csak még egyszer! – kérte George.
- Tyűha – ismételte Hazel – , a mindenségit, ez igen!
(1961)
Lorschy Katalin fordítása