Mivel a nyugati demokráciák azzal érvelnek, hogy csak "igazságos háborúkat"
folytatnak, az értelmiségiek és a művészek szerepe, akiknek nagy befolyásuk van a
közvéleménynek a világ alakulásáról alkotott képére, hogy szinte filozófiai szempontból
igazolják a konfliktusokat.
Rendkívül hatásos formulákat találnak ki az ellenség
elítélésére vagy a saját oldaluk hősiességének
ünneplésére. Az olyan prominens személyiségek, mint
Ernest Hemingway, André Malraux vagy George Orwell
híres szerepvállalása a spanyol polgárháborúban
megmutatta, hogy az értelmiségiek könnyen bevonhatók
egy háborúba, ha igaz ügyet látnak benne.Minden bizonnyal ezért osztott meg annyi értelmiségit és
művészt az első világháború: nem volt ideológiai oka.Az elmúlt évtizedekben azonban valami
megváltozott. Ahogy Pierre Conesa francia geostratégiai
szakértő kifejtette,az értelmiségieknek már nincs katonai
tapasztalatuk és nem hajlandóak a billentyűzetet
feladni a puskáért.Szerepük azonban olyan mértékű, hogy Conesa még egy "katonai-értelmiségi
komplexumról" is beszél, amely párhuzamosan működik a katonai-ipari testvérével.
Európában ezen értelmiségiek legfőbb vezetője a hírhedt francia filozófus, Bernard-Henri
Lévy, aki a demokrácia érdekében szinte mindenütt háborút szorgalmazott,
Jugoszláviától Líbián át Ukrajnáig, a demokrácia érdekében.
Noam Chomsky egyszer megjegyezte:
"Azt hiszem, az Egyesült Államok egyik egészséges
tulajdonsága éppen ez: az értelmiséget, mint olyat
nagyon kevesen tisztelik. És nem is kellene, hogy
így legyen. Mit kell tisztelni? Úgy értem,
Franciaországban, ha az értelmiségi elit tagja
vagy és köhögsz, címlapsztori lesz a Le Monde-ban.
Ez az egyik oka annak, hogy a francia értelmiségi
kultúra olyan komikus - olyan, mint
Hollywood...".