Guido Tonelli - Idő

másodlagos részecskék záporává bomlanának. A kvarkok
„meztelenül” születnek, de ebben az állapotban nem láthatók:
az erős kölcsönhatás révén fellépő, egyfajta szegregáció
megakadályozza, hogy egyes kvarkokként külön-külön
tanulmányozzuk őket. Az erős kölcsönhatás, amelynek alá
vannak vetve, olyan eszeveszetten dühöng, hogy nyomban más
kvarkokkal történő összekapcsolódásra kényszeríti őket. És
mintha a meztelen kvarkok túlontúl szégyenlősek lennének, és
rettegnének annak még csak a gondolatától is, hogy valaki
meglesheti őket intim pillanataikban, mihelyt kilépnek a nagy
energiájú ütközésekből, nyomban körülveszik magukat más
kvarkokkal, kölcsönhatásba lépnek, és felöltözködnek velük,
hogy rendezettebb és összeszedettebb külsőt öltsenek. Az
viszont, hogy ott vannak, félreérthetetlenül nyilvánvalóvá válik,
amint az új részecske elbomlik. És ha kimutatjuk b vagy c
jellegzetes átlagos élettartamát, megcáfolhatatlan
bizonyítékunk van arra, hogy az álca mögött a szép kvark és a
bájos kvark rejtőzött.
Az igazi próbatételt az úgynevezett másodlagos interakciós
csúcsok rekonstruálása jelenti. A középpont, ahol a felgyorsított
nyalábok találkozása történik, meglehetős pontossággal ismert.
Sőt mi több, minden egyes ütközés esetében pontosan
rekonstruálható az a pont, ahol például az LHC-ben a két proton
összeütközött, és ennek nyomán új részecskék jöttek létre. Ezt
nevezzük a kölcsönhatás elsődleges csúcsának, és az az ütközési
zónából kilépő töltésnyomok metszéspontját keresve
rekonstruálható. A b -kvark átlagos élettartamának méréséhez