Guido Tonelli - Idő

A szimmetria legmindennapibb példája a tükörkép; minden
reggel ellenőrizhetjük, amikor fogmosás vagy fésülködés
közben a tükörbe nézünk. A kép megszokott a számunkra:
azonnal magunkra ismerünk benne, még akkor is, ha a látott
személy – bár minden részletében hasonlít ránk – nagyon
különbözik tőlünk. Az ő jobb keze megfelel a mi bal kezünknek,
és fordítva. Elegendő, ha egy fésűt vagy egy borotvát
használunk, máris észrevesszük a különbséget. A
tükörszimmetria megtréfál bennünket: a két személy, a valódi
és annak mása nem azonos, „tükrösen felcserélődtek”. Régóta
jól ismert jelenség ez mindenki számára. Ennek a mesterséges
képnek köszönhető, hogy sok festő meg tudta festeni az
önarcképét, amikor a fényképezőgépeket még nem találták fel.
A tükör előtt álltak modellt önmaguknak, és a tükörképüket
vitték vászonra. Így tudta Caravaggio is még egészen fiatalon
megfesteni magát Bacchusként a római Galleria Borghesében
őrzött, híres önarcképén. Sokan A beteg Bacchus gyermek címen
ismerik a festményt: egy sápadt, beteges külsejű ifjút láthatunk
rajta. Fejét borostyánkoszorú ékesíti, kezében szőlőfürtöt tart. A
művet 1593–1594-re, Caravaggio római tartózkodásának első
éveire datálják. Ekkoriban tanoncként talált munkát Giuseppe
Cesari (Cavaliere d’Arpino) műhelyében, aki a 16. század végén
igen híres festő volt a pápák városában. Egyes
művészettörténészek úgy vélik, hogy Caravaggio a képet egy
lórúgás miatti fájdalomtól szenvedve, az otthon töltött
kényszerpihenő alatt festette. A vásznat nézve elképzelhetjük a
jelenetet: a festő jobb kézzel fest, ezért a bal kezében kell