Guido Tonelli - Idő

folyamatoknak nem szabad megkülönböztethetőnek lenniük
azoktól, amelyeket ugyanabban a kísérletben tükörből nézve
figyelnek meg. Hasonlóképpen úgy vélték, hogy minden
szimmetrikus marad, ha a rendszer részecskéit
antirészecskékké alakítjuk, azaz a töltéstükrözés vagy
töltéskonjugáció esetén.
És csakugyan: a kvarkok közötti erős kölcsönhatás
előidézésekor vagy a töltött részecskék között fellépő
elektromágneses erőhatás esetében ezek a szimmetriák
megőrződtek. A kutatók hamarosan rájöttek azonban, hogy a
gyenge kölcsönhatás esetében ez nem igaz. A
legmegfoghatatlanabb erő nagyon furcsán viselkedett –
másképpen az egymással egyszerű paritásváltás révén
összekötött rendszerekkel, és megint másképp a
töltéskonjugáció által összekapcsoltakkal –, azonnal felismerve,
hogy valami történt, és eltérően kezelve őket.
Régóta tudjuk, hogy a gyenge erőhatás megtöri a
töltésszimmetriát (C-szimmetria) és a P-szimmetriát. Jó okunk
volt feltételezni, hogy ugyanez történik az idővel is, de csak
nemrégiben sikerült kísérletileg bizonyítani, hogy a gyenge erő
még az idő transzformációját, T-t sem tartja tiszteletben. Ha
tehát t –t -re változik, és az idő visszafelé halad, a gyenge erő
megtöri a szimmetriát, és a két rendszerben eltérő hatást vált
ki. Megfigyeltek olyan jelenségeket, amelyek különböző
valószínűséggel következnek be, attól függően, hogy milyen
irányban folyik az idő. Merész metaforával élve azt
mondhatnánk, hogy a gyenge erőhatás – akárcsak Borges