Guido Tonelli - Idő

néhány fok mínuszt mutat, amikor Messiaen zongorázni kezd,
és vele együtt játszik három másik, szintén internált zenész:
Jean Le Boulaire hegedűn, Henri Akoka klarinéton, Étienne
Pasquier pedig gordonkán. Hangszereket szerencsére sikerült
találniuk; igaz, a vonósoknál egyik-másik húr hiányzik, a
zongora billentyűi pedig be-beragadnak a nagy hidegben. A
Kvartett az idők végezetére ősbemutatója volt ez.
Messiaen a Jelenések könyvé nek soraiból merített ihletet.
Elhatározta, hogy az életéből hátralévő, bizonytalan hosszúságú
időt egy olyan mű komponálására használja fel, amely
megpróbálja ellensúlyozni a szörnyű, rettegésben megélt
napokat. A zene segít majd neki és a többi fogolynak túllépni a
fagyoskodáson, az éhségen, a mindennapi megaláztatásokon.
Az idő végezetéről szóló zenei elmélkedés vigaszt nyújthat a
zeneszerzőnek, a művet előadó muzsikusoknak, mindenekelőtt
pedig annak a 30 000 embernek, akik teljes csendben, némán,
könnyeikkel küszködve hallgatják.
Jaromír Hladíkhoz hasonlóan Olivier Messiaen is úgy
döntött, hogy mielőtt életét a golyók kioltanák, arra használja
fel az időt, hogy egy új művel ajándékozza meg önmagát,
sorstársait és az egész világot. A szépség e felvillanása hallatán
még a teljesen kétségbeesett és megalázott emberek is vigaszra
lelhetnek, és újra érezhetik a közösség védelmező erejét.
Hladík és Messiaen története arra emlékeztet bennünket,
hogy létezésünk ideje, bármennyit is aggodalmaskodunk
miatta, ajándék: mindenféle ellentételezés nélkül kapjuk,
mégpedig anélkül, hogy bárki bármit is kérne érte cserébe.