Oroszország győzelmének koncepciója világos:
továbbra is szükség van Ukrajna demilitarizálására (hadseregének radikális
csökkentésére), Kijev semleges státuszára (és az ezt ellenőrző mechanizmusra),
valamint a területi változások valamilyen formájának elismerésére.
Ez utóbbi egyébként jogilag a legnehezebb lesz; itt - a nemzetközi legitimitás érdekében -
jezsuita formák, például a 99 éves bérlet lehetséges. De ebben a kérdésben már
előreszaladtunk.
Bár a győzelemnek ez a koncepciója nem került megfogalmazásra, a hatóságok
cselekedetei nem mondanak ellent ennek; és a társadalom, bár nem túl boldog (csak a
pszichésen nem teljesen egészséges emberek élvezik a fegyveres konfliktusokat), de
összefogott és kész, ha nem is közvetlenül részt venni, de támogatni vagy legalább tolerálni
azt.
Mindez előbb-utóbb eredményt fog hozni a fronton - ha az ellenség nem reagál ugyanilyen
egységgel.
A válaszúton
Oroszország erői, miután tartalékukat kimentették, kúszó offenzívát folytatnak
Kupjanszk közelében, miközben az ukránok, vagyis valójában a Nyugat, választás
előtt áll:
Vagy összefog, megkettőzi és megháromszorozza erőfeszítéseit, vagy csendben
kivonul a játékból.
Harmadik lehetőség nincs.
A várakozás stratégiája, ahogyan azt a mi esetünkben látjuk, csak akkor működik, ha
világos, hogy mire várunk. Ellenkező esetben az időhúzásra való játék csak egy motiváltabb
ellenfél sikeres csapásaihoz vezet.
A Nyugat által választott proxy-háború doktrínája zsákutcának
bizonyult.
Mint az elmúlt másfél év megmutatta, a jelenlegi lassú eszkalációval Oroszország
képes parírozni az ukránok katonai erőfeszítéseit - akár jelentős feszültség árán is,
még akkor is, ha ez hangos és megalázó vereségeket jelent, amelyeknek nincsenek
stratégiai következményei. Ebben az esetben még az ukrán hadsereg elméleti
megduplázása vagy megháromszorozása sem lesz csodaszer.
Az összefogáshoz a Nyugatnak akaratra van szüksége és világos célra, a győzelem
új koncepciójára, egy álomra, amiért harcolni kell.