2023. Őszi Tripla szám (19.) - 750 oldalon

(VilagHelyzete) #1

A térképen világosan látszik, hogy a Spykman által Rimlandnak elnevezett tengermelléki
területeket sikeresen “áttörték” és ahhoz, hogy valódi szárazföldi összeköttetést létesítsenek
Eurázsia és Afrika között “már csak” az egykori Palesztina, a mai Izrael területét kell
“csatolni” a “Heartland Szövetség” dominiumához.


Hogy történhetett meg ez?


Nos, úgy, hogy akik a Heartland elméletet tették meg geostratégiájuk alapkövének, túl
szűklátókörűek voltak. Azt gondolták, hogy a Peremterület (Rimland) örök időkön
peremvidék lesz. Ott pedig az ‘Oszd meg és uralkodj‘ elve gyakorlatával mindig sikerülni fog
kellően lent tartani a helyi szereplőket. A következő térkép mutatja ezt a felfogást.


Spykman elképzelése a geostratégiáról

A kis nyilak mutatják az akkori ellentéteket (Németország-Franciaország; Törökország-
Perzsia; India-Kína; Kína-Szovjetunió vagy Japán). Kívülről pedig az Egyesült Államok, aki
beavatkozik.


Maga az elképzelés onnan indul, hogy a tenger felől ez a terület (a Heartland) lényegében
véve ellenőrizhetetlen és ásványkincsei miatt önmagában is működőképes. Ezért kell azt ezt
szegélyező és a tengerekhez kapcsolódó területeket ellenőrizni. A probléma ezzel az, hogy
nem vették figyelembe, hogy mint mindennek, ennek is van feltétele: mindez addig tart, amíg
a tengerek feletti uralom a döntő. Akkor persze ez még evidensnek tűnt.


Csakhogy ma látjuk a változást. Mert az idő ilyen. Folyton folyik és sosem áll meg. S
közben minden változik.


A mi tengeri hatalmaink pedig úgy jártak, hogy a szárazföldi közlekedés lassanként
beérte a tengerit.



  • Az információ pedig már nem futárhajókon jár, hanem a Nagy Hálón,
    másodpercek alatt körbefutva a Világot.

Free download pdf