Függetlenül a globalizált konfliktusok tényleges történelmi kontextusától és a két oldal
partizánjai közötti látszólagos ellenségeskedéstől,
e látszólag bináris és zéróösszegű konfliktusok ellentétes
oldalainak (akik valójában nem is tapasztalják meg a háborútés annak erőszakát) mögöttes motivációja valójában az elnyomás
feletti versengés és az "erényes" áldozat meghatározásáért
folytatott küzdelem.
Más szóval, a földért, erőforrásokért és a túlélésért folytatott valódi háborúkat a
világ többi része magáévá teszi és áldozatháborúkká alakítja át, amelyekkel sajátosan
tudnak azonosulni.
A háború így terápiává válik számukra és befelé fordulhatnak, mint az identitásképzés
egy újabb eszköze az egyén belső társadalmi identitáskeresésében.
A külföldön élő civil lakosság számára ezek a távoli konfliktusok tehát több mint
puszta figyelemelterelés: lehetőséget nyújtanak a katarzisra.
A modernitás automatizmusa alatt élt, atomizált élet
egzisztenciális szorongásaiból való menekülés múló
lehetőségét kínálják és a háború virtuális tüzében kovácsolt
egység, tisztaság és lelki közösség érzését - mindezt a digitális
eszközök biztonságából és kényelméből.
Ahogy Ernst Jünger írta a Háború, mint belső élmény című,
gyakran mellőzött monográfiájában:
"a cselekvés önmagában semmi, a
meggyőződés minden" - és a hipermodernitás
elveszett mimetikus lelkei ezt megtestesítik.