VilagHelyzete Könyvújság 2023-24 Téli Tripla szám - 718 oldalon

(VilagHelyzete) #1

Donald Trump első választási kampányában úgy döntött, hogy


informálja az amerikai és a nemzetközi közvéleményt arról, hogy az


összeesküvés létezik és egyre láthatóbb.


Egy, (“természetesen” a magyar első nyilvánossághoz soha el nem jutott)
kampánybeszédében így fogalmazott! (Örülök, hogy akkor lejegyzeteltem, mert a videót
minden elérhető platformról letörölték nem sokkal utána.)


➽ Trump: A pénzhatalmi világelit által felvásárolt Egyesült Államok visszaszerzése - A
Nemzet fontosabb, mint a globalizmus


„Ez egy globális hatalmi rendszer, mely felelősséggel tartozik a gazdasági
döntésekért, melyek meglopták a dolgozókat, az ország vagyonát szétlopták, és egy
kis csoport hatalmas vállalatainak és politikusoknak a zsebébe tették azt. Ez a harc a
nemzetünk túléléséért folyik, és ez az utolsó esélyünk megmenteni azt.


Ezek a választások határozzák meg, hogy szabad nemzet vagyunk-e még, vagy csak
illúzió a demokrácia, és mi gyakorlatilag egy kis embercsoport kezében vagyunk,
akiknek a globális érdekeik a rendszer korrupciójában rejlenek. A mi rendszerünk
pedig korrupt, ez a realitás. [...]


Clinton gépezete egy ilyen táprendszer közepében van; mi ezt a a WikiLeaks-
dokumentumokból tudtuk meg, amelyek feltárták, hogy Hillary Clinton titokban
találkozik a nemzetközi bankokkal, hogy megtervezzék az USA szuverenitásának a
megsemmisítését, hogy meggazdagítsák a globális pénzügyi erőket, megvédjék a
szponzorok és barátok különleges érdekeit.


[...] A leghatalmasabb fegyver, amit elővettek Clintonék, a vállalati média, a sajtó;
valljuk meg, a vállalati média többé nem foglalkozik újságírással; ők a politikusok
különleges érdekeit védik, amelyek nem különböznek más lobbisták és bankárok
érdekeitől, személyes célok által hajtottak.


Nem az önök érdekeit, hanem a sajátjukat követik. Mindenkit, aki kihívást jelent
számukra, elátkoznak és megvádolják szexizmussal, rasszizmussal, idegengyűlölettel.
[...]


A politikai elit, mely védi őket, be van vonva egy hatalmas, titkos és szélesen
szétterjedt bűncselekménybe.”


Szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója


Kapcsolódó régi VilagHelyzete-cikkek:

➽ Trump: A pénzhatalmi világelit által felvásárolt Egyesült Államok visszaszerzése - A
Nemzet fontosabb, mint a globalizmus


➽ Michael Jackson lánya is az Illuminatira figyelmeztetett öngyilkossági kísérlete előtt

Free download pdf