VilagHelyzete Könyvújság 2023-24 Téli Tripla szám - 718 oldalon

(VilagHelyzete) #1

egyéniségét és akaratát, pontosan ugyanezt fogjuk mi is tenni a föld teljes préda
népességével. Akárcsak az új katonáknak, úgyanúgy az embereknek is meg kell szokniuk,
hogy minden parancsot és utasítást végre kell hajtaniuk, függetlenül attól, hogy mennyire
megalázóak vagy értelmetlenek ezek.


És az emberek túlnyomó többsége gondolkodás nélkül követni fogja ezeket az új
nevetséges, megalázó szabályokat. Hiszen a médiából megszokott arcok, a megszokott
bemondók, színészek, szakértők és más médiaprostik, illetve a megszokott vezető és
ellenzéki politikusok fogják ezt eléjük tálalni mindegyik országban. És hogy hazudhatna
egyszerre ennyi ismert ember szerte a világban, nem igaz? Csakhogy ők ezt nem úgy nézik,
hogy hazudnak, hanem úgy hogy háborút viselnek. A világuralomért harcolnak, aminél
nagyobb tét nem létezik. Ha kell játsszák a jó zsarut/rossz zsarut, hitegetnek, színlelnek,
sírnak, nevetnek, színészkednek. Ami éppen kell az adott pillanatban ahhoz, hogy tétlen
bódulatban tartsák a prédákat legalább addig, amíg eljutnak a partraszállás pillanatáig.
Onnan már tudják, hogy megnyerték a háborút.


R: Szép kis jövőt festett elénk Sörös úr! Reméljük, nincs igaza, és semmi sem lesz ebből a
lelketlen disztópiából. De ha mégis, akkor hadd kérdezzem már meg, hogy honnan veszik
Önök a jogot ahhoz, hogy ezt csinálják a föld lakosságával?


S: A jognak ehhez semmi köze! Nem jog, hanem hatalom kell ahhoz, hogy ezt csináljuk.
Hogy honnan vesszük a hatalmat? A nyolcmilliárd naív prédától, akik gondolkodás nélkül
hisznek nekünk, bíznak bennünk és engedelmesen a kezünkbe adják azt.


R: Sörös úr, ha megenged még egy utolsó kérdést. Bár korábban említette, hogy nem az
Önök feladata képviselni az emberek érdekeit, de lenne bármi tanácsa azzal kapcsolatban,
hogy hogy tudnánk mégis elkerülni ezt a borzalmas jövőt?


S: Valóban nem várható el tőlem, hogy a saját érdekeim ellen beszéljek. De mivel úgysem
számít semmit, mert alig fogják páran látni ezt a riportot, és azok sem fognak cselekedni...


Szóval, ha a globalisták hatalma onnan jön, hogy a prédák kritika nélkül elhiszik a
propagandánkat és engedelmesen betartják a mi törvényeinket és parancsainkat, akkor az
egyetlen kiút csak az lehetne, ha nem hiszik el többé a propagandánkat és hazugságainkat,
és nem engedelmeskednek többé a törvényeinknek és parancsainknak. De ezt csak
összefogva, egymást támogatva tudnák megtenni, hatalmas tömegekben, különben mi az
egyedileg vagy kis csoportban lázadókat eltapossuk, mint a csótányokat.


Amellett tudniuk kellene kikapcsolni az általunk használt kontrol rendszer elemeit: a
televíziót, rádiót és internetet. Tudna ma bárki is élni a mobiltelefonja, az internet, a
Facebook, a Netflix vagy Google nélkül? Aki már most ezek rabszolgája, az a mi
rabszolgánk! Nehéz elképzelni, hogy csak úgy le tudnának ezekről elegen mondani, és
kimenni az utcákra és összefogni és tüntetni, s ha kell harcolni, mint 56-ban.


Vagy más szóval, a prédáknak vállalniuk kellene a felelősséget a saját rongyos életükért,
összeszedve azt a pár csepp bátorságot, ami még maradt bennük, és feltenni maguknak azt
a kérdést, amit minden magyar kívülről tud: "Rabok legyünk, vagy szabadok?"


Persze nem ennyire egyszerű a dolog, mert Petőfi népének volt legalább kardja, amikor az
még fegyvernek számított. A mai fejlett országokban a baloldali és liberális támogatóink
jóvoltából mi mindenhol előre betiltottuk a fegyvereket. Az egyetlen kivétel az Egyesült

Free download pdf