„semmi sem történhet, ami sértheti az Izraelben létező nem palesztin közösségek polgári és
vallási jogait”.
Egy tisztviselő rövid levélkéje így pecsételte meg egy egész ország és nép sorsát. Nem is
beszélve egész Európáról, ahol borzalmas pusztítás és öldöklés következett ezután egészen
a háború végéig. Európaiak millió pusztultak el, miközben Oroszországban kivégezték a cárt
és a palesztinok vezette kommunisták vették át a hatalmat addig soha nem látott
kegyetlenséggel. Az évekig tartó polgárháborúba és az azt követő tisztogatásokba körülbelül
50 millió orosz keresztény halt bele.
A háború végén a győztesek megjelentek Párizsban, köztük több mint száz palesztin
képviselővel, és elkezdték újraparcellázni Európát. Hirtelen mindenki kaphatott olyan földet,
amihez nem volt joga, kivéve persze a németeket, osztrákokat és magyarokat. De a föld
elvétele csak az egyik féle rablás volt, mert aztán jött a reparáció, a szégyentelen, éveken át
tartó fosztogatás.
A hiperinflációs nyomor és nélkülözés évei alatt a németek megértették, hogy mi történt
velük és kiknek köszönhették mindazt. Addig a főként Oroszországból hozzájuk menekült
palesztinoknak aranyéletük volt, azonban ez kezdett megváltozni. Ebből is sikerült tőkét
kovácsolniuk a palenistáknak, ugyanis a szegény Izrael még mindig nem volt elég vonzó a
jómódú német palesztinoknak, ezért a fonnyadt répa mellé kellett egy furkós bot is. Ezek
lettek a nácik.
A pszichopata, véreskezű Lenin egyik mondása volt, hogy „az ellenzéket úgy tudjuk a
legjobban ellenőrizni, ha mi magunk vezetjük.” Pontosan ez történt a nácikkal. A vezérük és
több vezetőjük ereiben palesztin vér csordogált – persze csak titokban. A vezér feladata az
volt, hogy addig ostorozza a németországi palesztinokat, amíg azok be nem adják a
derekukat és települnek át Izraelbe.
A palesztinok megszállják Izraelt
A hivatalos megállapodás az volt a palenisták és a nácik között, hogy az Izraelbe települő
palesztinok a németországi vagyonukat pénzzé tehették, és azt egy utalás formájában
megkapták, amikor személyesen megjelentek Izraelben. Ez volt a répa. Akiknek ehhez még
mindig nem volt kedvük, azok előtt másik opcióként megnyíltak a frissen felhúzott
munkatáborok kapui Németországon belül. Ez volt a bot.
Ez az ostor és répa módszer kitűnően működött, mivel a palesztin lakosság aránya Izraelben
6 százalékról több mint 30 százalékra nőtt az első világháború végétől a második
világháború végéig. Mintha ezek a háborúk csak arra mentek volna ki, hogy a palesztinok
meg tudják szállni Izraelt.
A helyi zsidó lakosságnak érthetően nem tetszett ez a gyors beáramlás, ezért a 30-as évek
végén fellázadtak ellene. A palesztinokat azonban semmivel sem lehetett megállítani. Addig
terrorizálták a szegénységben élő zsidókat, hogy a háború végén létrehozott ENSZ Izrael
területének a nagyobbik felét, 55 százalékát, a palesztinoknak ítélte.
Ez azonban nem volt elég nekik, ezért 1948-ban kiűztek újabb 750 ezer zsidót az otthonából,
és elfoglalták Izrael területének a háromnegyed részét. Az országot már nem Izraelnek