Ezzel szemben "vészkorszakunk" uralkodó jellemzője, hogy
nincs helye a tévedésnek. Ha bizonyos döntéseket ma nem hoznak
meg, akkor már nem számít, hogy holnap felvállalják-e azokat.
Akkor már túl késő lesz.
- White érvelése szerint, ahogyan az emberek meghalnak, ha nincs levegő, amit
belélegezhetnek, a demokrácia is meghalhat attól, hogy képtelenek vagyunk
közösen álmodni.
✔A demokráciát a közeli jövő és a távoli, utópisztikus jövő közötti
termékeny feszültség teszi működőképessé.
● A közeli jövő, amit tervezhetünk - az, amelyet a politikusok ígérnek a választóknak,
és amely a demokratikus elszámoltathatóság középpontjában áll.
● Az, hogy mit tett tegnap a kormány és mit ígérnek a pártok a holnapra, mindig is a
választási politika kenyere lesz.
White-nak azonban igaza van, amikor ragaszkodik ahhoz, hogy
A távoli jövők jelentik a mai politikai remény alapjait és a motivációt a
közvetlen politikai célok kielégítésének elhalasztásához.
Ha kivesszük a jövőt a demokratikus politikából, akkor a választások szavazólapos
polgárháborúkká vagy véget nem érő válságkezeléssé válnak.
Ma azonban a jövőhöz való viszonyunkat a kollektív bizalmatlanság
jellemzi.
A demokrácia, mint projekt és a demokrácia, mint a jövő - legyen az gazdasági,
demográfiai vagy technológiai - kivetítése közötti egyensúlyhiány áll a Nyugat
jelenlegi válságának középpontjában.
A jövővel kapcsolatos bizonytalanság és az ebből fakadó remény, hogy a holnap
gyökeresen más lehet, mint a ma, a demokratikus eszme jellemzői. A kérdés az, hogy
lehetséges-e még a bizonytalanság a jelenlegi vészkorszakában.