A közelmúltbeli, kisebb léptékű precíziós bombázási kampányok sem jártak sokkal
jobban.
Az Egyesült Államok és szövetségesei 1991-ben és 2003-
ban Irakban, 1999-ben Szerbiában, 2001-ben
Afganisztánban és 2011-ben Líbiában hajtottak végre ilyen
műveleteket.Irán és Irak az 1980- 88 - as iráni-iraki háborúban egymás
városait támadta.Oroszország 2022-23 telétől stratégiai bombázó hadjáratot
folytat ukrán városok és energetikai infrastruktúra ellen.❌ Egyik esetben sem voltak ígéretesek az eredmények. ❌
Az ukrán energiarendszer elleni orosz támadások, ha mást nem, akkor az ukrán harci
akaratot keményítették meg.
Afganisztánban, Irakban és Líbiában is a stratégiai bombázással nem sikerült
engedményeket kicsikarni; a légi és szárazföldi harcok szinkronizált kombinációira volt
szükség a nyugati háborús célok biztosításához. Irak fenyegetései, hogy vegyi fegyverekkel
támad iráni városokat, segítettek Iránt arra kényszeríteni, hogy 1988-ban elfogadja az ENSZ
által közvetített tűzszünetet, de az Oroszország elleni vegyi hadviselés ma nincs napirenden.
Szerbia esetében 1999-ben a bizonyítékok vegyesek. Slobodan Milosevics szerb vezető a
NATO hónapokig tartó NATO-bombázása után engedett a NATO legtöbb követelésének, de
nehéz szétválasztani a bombázás hatásait a többéves szankciók hatásaitól, amelyek
súlyosabb áldozatokat szedtek a szerb gazdaságban, mint a bombázás. Az évtizedes
történelem tehát kevés alapot ad arra a bizakodásra, hogy Ukrajna egy szerény bombázó
hadjárattal meg tudná törni Oroszország harci kedvét.
Egyes elemzők szerint a stratégiai bombázás leghasznosabb eredménye az, hogy
képes az ellenség katonai erőfeszítéseit a szárazföldi hadviselésről a légvédelemre
irányítani, vagy képes az ellenség fegyvergyártását megsemmisíteni és ezáltal
gyengíteni a bevethető erőit.
De bármelyik elég nagy léptékben történő megvalósítása hatalmas vállalkozás.
❗️ A második világháború alatt a szövetséges hatalmak több mint 710 000 repülőgépet
vetettek be, hogy három és fél év alatt több mint kétmillió tonna bombát dobjanak le
Németországra - és a német fegyvergyártás 1942 januárja és 1944 júliusa között még
mindig nőtt.
Csak a háború utolsó hónapjaiban, miután a német légierő nagyrészt megsemmisült, tette ez
a hatalmas hadjárat harcképtelenné a német szárazföldi erőket. Ma még a modern
technológia előnyei mellett sem lenne lehetséges, hogy a nyugati fegyverek átadása
Ukrajnának lehetővé tenné egy olyan hadjárat végrehajtását, amely távolról is hasonló