A föderális szervezetek a globalizáció kistestvérei. Jellemző eset, hogy Brüsszelben
egyetlen nagyrendezvényt tartottak meg a vírushelyzet kialakulásának napjaiban,
amelyen a teljesen elfelejtődni látszó Greta Thunberget hallgatták meg, akit aztán
bornírt üzeneteivel együtt ugyanúgy elsodort a járvány, mint a
népszerűségszerzésből ráakaszkodó eurokrata elitet. 2019 és 2020 között az a
különbség, hogy a svéd aktivista hírhedt davosi követelőzése (Azt akarom, hogy
pánikoljatok!) ma már kijelentő módban, többes számban is elhangozhat.
A brüsszeli klímatervek helyett egyébként is hatékony nemzetállami
cselekvéssel, például természetmegóvó és energiazöldítő programokkal (lásd a
magyar kormány nyolcpontos akciótervét) lehet, és kell is az ökológiai válság
ellen tenni.
A globalizáció alapító mítoszai, és az Európai Unió „négy szabadsága” a
veszély fokozódásával párhuzamosan foszlott szerteszét, és senki sem akadt,
aki fenn akarta volna tartani őket.
A válság hatására olyan intézkedéseket vezettek be a tagállamok, amelyek
ellenében az EU ma ismert formája létrejött: határzár, határellenőrzés, beutazási és
kiviteli tilalom. Miközben az államok önkezükbe vették a kezdeményezést,
lezárták a határaikat, vészhelyzetet, rendkívüli állapotot rendeltek el, az Európai
Unió – amely 1992 óta egyre csökkentette a tagállami szuverenitást – kómába
esett, korábbi cselekvésképtelenségét és döntési impotenciáját pedig a tilalmak miatt
már a végtelen konferenciázással, ülésezéssel és a szokásos bizottságalakítással
sem palástolhatta.
Március mérlege ez: Brüsszel kínosan hallgat,
miközben Róma ordít, Berlin szűköl, London nyüszít,
Budapest pedig lélegzetvisszafojtva figyel.
Az Európai Unió mindent fordítva csinál, mint kellene: azokban a kérdésekben szabályoz és
keménykedik, amelyben nem kellene, például a „jogállamiság” kérdésében, és ott nem tesz
semmit, ahol nagyon is szükség volna rá, mint amilyen a külső határok védelme is.
Emlékezetes: Olaszország közegészségügyi megsegítségére Kína sietett, az illetékes uniós
intézmények lassúak és tehetetlenek voltak. Az EU akkor rendelt el beutazási tilalmat, miután
tagállamai már rég megtették ezt saját hatáskörükben. Világossá vált: a kialakult egészségügyi
válságot vagy a nemzetállamok maguk oldják meg, vagy senki. Ez a jövőben fel fogja vetni
az EU szükségességének és potenciájának kérdését, mert ha a bajban nem segített, akkor
mi végre létezik? A 2019-es EP-kampány neoliberális szlogenje, vagyis az „Európai Egyesült
Államok” manapság csak ideges kacajt váltana ki.
Mostantól egy ideig a kivételes állapot lesz a normális, míg minden helyre nem áll. Ez a
helyreállás azonban már egy más nemzetközi, európai, politikai, gazdasági és mentális helyzetben
talál minket. Most erősnek kell lennünk, hogy újra erős államunk legyen.