A korai Jelcin-korszak óta a Kreml egzisztenciális fenyegetésnek tekinti a NATO rakétáinak
és erőinek Ukrajnában való megjelenését. Putyin 2014-ben annektálta a Krímet, és 2022
februárjában megindította invázióját, alapvetően azért, hogy megakadályozza Ukrajna
csatlakozását. Az ukrán és az orosz nép egységéről szóló elméletei ideológiai kirakatperek
voltak.
A 2022 márciusában és áprilisában Törökországban tartózkodó
három ukrán tárgyaló szerint (akikkel beszéltem) Oroszország
ukrán „semlegességet” követelt - azaz a NATO-ból való kimaradást.
A kijevi tárgyalók készek voltak elfogadni ezt a feltételt, de a
tárgyalások megszakadtak, mert a Kreml az ukrán hadsereg
létszámának korlátozását is követelte.
Az idei téli béketárgyalásokon Ukrajnát arra kérik majd, hogy nyugatnémet módra tűrje
el az ország, de facto felosztását, bár, de jure biztosan nem hajlandó elfogadni azt.
De mit tesz Kijev, ha a semlegesség lesz a béke
eléréséhez szükséges kulcsfontosságú engedmény?
Amíg a NATO-tagság lehetetlen, addig a nyugati biztonsági garanciák jelentik az
egyetlen lehetőséget.
Kijev szörnyű választása az lesz, hogy nyitva hagyja-e a csatlakozás lehetőségét egy
távoli jövőbeni időpontban - és ezzel bármilyen békemegállapodást instabillá tesz -,
vagy beleegyezik a hivatalos semlegességbe, ami Putyin követelései előtti kapitulációt
jelentene.
De vajon egy semleges Ukrajna, amelynek határait a Nyugat szilárdan garantálja,
biztonságosabb országot eredményezhet-e, mint egy olyan, amely a Zelenszkij által a
NATO „örökös várótermének” nevezett helyzetben van?
A teljes cikket fordította és szerkesztette, linkekkel kiegészítette:
A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója
Forrás és eredeti cikk címe: Ukraine’s Nato fantasy