Azok az események, amelyek később megadták Macondónak a kegyelemdöfést, épp akkor
kezdtek kirajzolódni, amikor hazahozták Meme Buendía fiát. A bizonytalan közállapotok
miatt senkinek sem volt kedve magántermészetű botrányokkal törődni, s e kedvező
helyzetben Fernanda bízvást számíthatott rá, hogy sikerül rejtve tartania a gyereket, mintha
soha nem is létezett volna. Be kellett fogadnia, mert olyan körülmények között érkezett, hogy
nem utasíthatta el. Kénytelen-kelletlen meg kellett tűrnie, amíg csak élt, mert az igazság
pillanatában nem volt bátorsága, hogy végrehajtsa titkos szándékát, és belefojtsa a fürdő
tartályába. Bezárta hát Aureliano Buendía ezredes hajdani műhelyébe. Irgalmas Szent
Zsófiával sikerült elhitetnie, hogy a víz hozta egy kosárban. Ursula a halála pillanatáig se
tudta meg a gyerek származását. A kis Amaranta Ursula, aki egyszer bement a műhelybe,
amikor Fernanda épp a gyereket etette, szintén elhitte az úszó kosár meséjét. Második
Aureliano, aki végleg eltávolodott a feleségétől, amiért olyan esztelen szerepet játszott Meme
tragédiájában, csak három évvel az unokája hazahozatala után tudta meg létezését, amikor a
kisfiúnak Fernanda figyelmetlensége folytán sikerült kiszöknie a zárkájából, s egy másodperc
töredékére megjelent a tornácon anyaszült meztelenül, boglyas fejjel, a pulykakakasok
nyaklebernyegéhez hasonló, impozáns nemiszervvel, mintha nem is emberi lény volna,
hanem az emberevő ábrázolása egy lexikonban.
Fernanda nem számított rá, hogy javíthatatlan sorsa így megtréfálja. A gyerek olyan volt,
mint egy makacsul visszatérő szégyen, amelyről azt hitte, hogy örökre kiirtotta a házból. Még
el se vitték Mauricio Babiloniát az eltört hátgerincével, amikor Fernandában máris
megfogamzott a terv a legapróbb részletekig, hogy miképpen fogja nyomtalanul eltüntetni a
gyalázatot. Férjének megkérdezése nélkül másnap összecsomagolt, egy kis bőröndbe berakott
három váltás fehérneműt, amire a lányának szüksége lehet, és félórával a vonat indulása előtt
bement a szobájába.
- Gyerünk, Renata - mondta.
Nem fűzött hozzá egyebet. Meme pedig nem várt, és nem is kívánt magyarázatot. Nem
tudta, hogy hová mennek, de azt se bánta volna, ha a vágóhidra viszik. Attól a perctől fogva,
hogy meghallotta a hátsó udvarban eldurranó lövést és vele egyidőben Mauricio Babilonia
fájdalomkiáltását, megnémult és élete végéig néma maradt. Amikor anyja ráparancsolt, hogy
kövesse, meg se fésülködött, arcot se mosott, és úgy szállt fel a vonatra, mint egy alvajáró,
még a sárga pillangókat sem vette észre, amelyek ide is elkísérték. Fernanda sohasem tudta
meg. de nem is igyekezett kideríteni, vajon Meme szándékosan hallgat-e, mint a sír, vagy
pedig csakugyan megnémult a tragédiától. Meme szinte nem is látta, hogy a régi, elvarázsolt
vidéken haladnak át. Nem látta a sínek két oldalán elterülő árnyas és végtelen
banánültetvényeket. Nem látta a gringók fehér házait, a portól és a forróságtól kiszáradt
kerteket, a verandákon sortban és kék csíkos blúzban kártyázó nőket. Nem látta a
banánfürtökkel megrakott ökrös szekereket az utak porában. Nem látta a fiatal lányokat, akik
kardhalak módjára ficánkoltak a folyók áttetsző vizében, hogy pompás mellükkel elkeserítsék
a vonat utasait, sem a tarka és nyomorúságos munkásbarakkokat, amelyek körül Mauricio
Babilonia sárga pillangói röpködtek, míg a küszöbön zöld és satnya gyerekek ültek a
bilijükön, és hasas nők zúdították szitkaikat az elhaladó vonatra. Az elfutó látvány, amelytől
mindig repesnie kellett, valahányszor hazajött az intézetből, nem tudta feloldani szíve
zsibbadtságát. Akkor sem nézett ki az ablakon. amikor elmaradt az ültetvények forró párája,
és a vonat már a pipacsos síkságon robogott, ahol még megvolt a spanyol gálya elszenesedett
bordázata, majd kiért ugyanabba az átlátszó levegőbe s ugyanahhoz a tajtékos és piszkos
tengerhez, ahol José Arcadio Buendía ábrándjai majdnem egy évszázaddal azelőtt
szétfoszlottak.
Délután ötkor, amikor a lápvidék utolsó állomásához érkeztek, leszállt a vonatról, mert