leölte harci kakasait, most lemondott a banántársaságnál betöltött munkafelügyelői
tisztségéről, és a munkások mellé állt. Hamarosan megkapta új rangját: a közrend
aláaknázására törekvő nemzetközi összeesküvés ügynöke. Egy éjjel, amikor már az egész
héten sötét hírek járták, a csodával határos módon menekült meg négy revolvergolyótól: nem
tudni, ki lőtt rá egy titkos gyűlés után. A következő hónapokban olyan feszült lett a légkör,
hogy még Ursula is érzékelte a maga fekete világában, és az volt az érzése, mintha
visszatértek volna azok a kockázatos idők, amikor fia, Aureliano a felkelés homeopatikus
piruláit hordta a zsebében. Szeretett volna beszélni Második José Arcadióval, és
figyelmeztetni a precedensre, de Második Aureliano közölte vele, hogy testvérének a
merénylet éjszakája óta nyoma veszett.
- Akárcsak Aureliano - kiáltott fel Ursula. - Mintha körben forogna a világ.
Fernandát nem legyintette meg az akkori napok bizonytalansága. Úgyszólván minden
kapcsolatát elvesztette a külvilággal, mióta férje durván rátámadt, amiért az ő megkérdezése
nélkül döntött Meme sorsáról. Második Aureliano elhatározta, hogy kiszabadítja a lányát, ha
kell, rendőri erővel, de Fernanda papírokat mutatott fel, és igazolta, hogy Meme a saját
akaratából vonult kolostorba. Meme csakugyan aláírta valamennyit, amikor már a vasrácson
belül volt, mégpedig ugyanazzal a fölényes megvetéssel, ahogyan hagyta magát odavezetni.
Második Aureliano a lelke mélyén sohasem hitt a bizonyítékok valódiságában, mint ahogy azt
sem hitte el soha, hogy Mauricio Babilonia tyúklopás céljából mászott be az udvarba, de ez is,
az is jó volt arra, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, s így lelkifurdalás nélkül visszatérhetett
Petra Coteshez, ahol folytatta a hangos tivornyákat és az eszeveszett lakmározásokat.
Fernanda tehát, mit sem érezve a falu nyugtalanságából, és süketen Ursula borzasztó
jóslataira, elvégezte megvalósult tervén az utolsó simításokat. Hosszú levelet írt fiának, José
Arcadiónak, aki már kispappá szentelését várta, és közölte vele, hogy nővére, Renata, a
sárgaláz áldozataként békességben megtért az Úrhoz. Azután Irgalmas Szent Zsófia gondjaira
bízta Amaranta Ursulát, és ismét belevetette magát a láthatatlan orvosokkal folytatott
levelezésbe, amit Meme bosszantó esete megzavart. Legelőször is ki kellett tűzni az
elhalasztott telepatikus beavatkozás végleges időpontját. De a láthatatlan orvosoktól azt a
választ kapta, hogy jobb lesz várni vele, amíg Macondóban fennáll a társadalmi nyugtalanság
állapota. A türelmetlen és tájékozatlan Fernanda erre egy másik levélben kifejtette, hogy nem
áll fenn semmiféle nyugtalanság, csak az egyik sógorának a bolondériája az egész, akinek
most épp a szakszervezeti mánia ment az agyára ugyanúgy, mint régebben a kakasviadalok
meg a hajózás. Még nem sikerült megegyezniük, amikor egy forró szerdai napon bezörgetett a
ház kapuján egy öreg apáca, vesszőkosárral a karján. A kaput nyitó Irgalmas Szent Zsófia azt
hitte, hogy ajándék érkezett, és el akarta venni a gyönyörű csipketerítővel letakart kosarat. De
az apáca nem engedte, mert azt az utasítást kapta, hogy csak Fernanda del Carpio de Buendía
úrhölgynek adhatja át, a saját kezébe és a legnagyobb diszkrécióval. Meme fia volt a
kosárban. Fernanda hajdani lelkiatyja levélben tudatta, hogy két hónappal azelőtt született, és
hogy a nagyapja után az Aureliano névre bátorkodott keresztelni, mert az anyja semmiféle
óhaj közlésére nem nyitotta ki a száját. Fernanda lázongott magában a sors tréfája ellen, de
volt ereje, hogy ezt eltitkolja az apáca előtt. - Majd azt mondjuk, hogy egy úszó kosárban találtuk - jelentette ki mosolyogva.
- Senki se fogja elhinni - mondta az apáca.
- Ha a Szentírásnak elhitték - felelte Fernanda - , nem tudom, miért ne hinnék el nekem is.
Az apáca ott ebédelt náluk, amíg visszafelé meg nem jött a vonat, és az előírt diszkréciót
betartva, egy szóval sem említette a gyereket, de Fernanda mégis szégyenének nem kívánatos
tanúját látta benne, és sajnálta, hogy már kiment a divatból a rossz hírrel érkezők
felakasztásának középkori szokása. Ekkor határozta el, hogy mihelyt az apáca elmegy,
belefojtja a gyereket a ciszternába, de aztán mégsem vitte rá a lélek, és beletörődött, hogy
türelmesen vár, amíg Isten végtelen jósága megszabadítja a kölönctől.