Marondóba küldött a munkások lemészárlására, hát ehhez tessék szólni, és kire mondta, senki
másra, mint őrá, Alba herceg keresztlányára, akinek a családfájától eperohamot kapnak az
elnökfeleségek, mert ő igazi kékvérű, tizenegy spanyolországi előnév jogos viselője, az
egyetlen földi halandó ezen az egész fattyútelepen, aki nem jön zavarba, ha tizenhatféle
terítéket raknak elé, aztán az a csélcsap férje majd meghal nevettében, úgy kérdi, minek az a
temérdek kanál meg villa meg kés meg kiskanál, százlábúaknak való az, nem embereknek, ő
az egyetlen, aki behunyt szemmel is megmondja, mikor kell a fehér borból tölteni, és melyik
oldalról és melyik pohárba, és mikor a vörösből, és melyik oldalról és melyik pohárba, nem
úgy, mint az a bugris Amaranta, Isten nyugosztalja, aki azt hitte, hogy a fehér bort nappal, a
vöröset meg este isszák, és az egész partvidéken egyedül ő dicsekedhetik vele, hogy
világéletében csak aranyéjjelibe végezte a szükségét, aztán az a szabadkőműves Aureliano
Buendía ezredes, Isten nyugosztalja, epésen megkérdi, vajon mivel szolgált rá erre a
kiváltságra, talán nem is kakát szarik, hanem orchideát, szóljanak hozzá, ezekkel a szavakkal,
és Renata, a tulajdon lánya, aki egyszer képes volt benézni a hálószobájába, amikor a
nagydolgát végezte, kijelentette, hogy az éjjeli csakugyan színaranyból van, és címer is van
rajta, de ami benne van, az színszar, az merő szar, még büdösebb, mint a másé, mert
majomszar, szóljanak hozzá, a tulajdon lánya, hát ezek után a család többi tagjáról sem voltak
soha illúziói, de arra mindenképpen joga van, hogy valamivel több tiszteletet várjon a férjétől,
aki a házasság szentségében holtomiglan-holtodiglan, jóban-rosszban az élettársa lett, a hites
ura, szüzességének törvényes elvevője, aki önnön szabad akaratából vállalta a súlyos
felelősséget, hogy elhozza atyja ősi kúriájából, ahol soha nem ismerte se a nélkülözést, se a
bánatot, ahol puszta kedvtelésből halotti koszorúkat kötött, mert a keresztapja meghagyta
saját kezűleg aláírt és gyűrűjével lepecsételt levelében, hogy keresztlánya keze nem való az
evilági munkára, csupán a klavikordozásra, de az az esztelen férje mégis elragadta a szülői
házból szép szóval, fenyegetéssel, és idehozta ebbe a pokolkatlanba, ahol a hőségtől nem kap
levegőt az ember, és még vége se volt a pünkösdi böjtnek, amikor máris kereket oldott a
vándorló ládáival meg a vásári harmonikájával, és elmerült a házasságtörés fertőjében egy
cafkával, akinek csak rá kell nézni a farára, tisztesség ne essék szólván, csak rá kell nézni,
hogy riszálja azt a kancafarát, és máris látszik, hogy ez egy, hogy ez egy, ez egy egészen
másféle, mint ő, aki vérbeli dáma, dáma a kunyhóban, és dáma a palotában, az asztalnál és az
ágyban, aki tiszteli az Istent, engedelmeskedik a törvényeinek, és aláveti magát az akaratának,
és akivel persze nem lehet cigányéletet élni, és cigánykereket hányni az ágyban, mint azzal a
másikkal, aki persze mindenre kapható, akár a francia matrónák, de még azoknál is rosszabb,
ha meggondoljuk, mert bennük legalább van annyi tisztesség, hogy kirakják a piros lámpát a
kapu fölé, még hogy ilyen disznóságokat, no hiszen, más se kéne, ővele, aki egyetlen,
dédelgetett gyermeke volt doña Renata Argoténak, de mindenekelőtt persze don Fernando del
Carpiónak, a szent embernek, aki fejjel magaslik ki a legjelesebb keresztények közül, a Szent
Sír rendjének lovagja, és azt a kiváltságot kapta közvetlenül Istentől, hogy ép testtel nyugszik
a sírjában, a bőre sima marad és fényes, mint a patyolat, a szeme tündököl és áttetsző, mint a
smaragd.
- Nahát, ez már nem igaz - vágott közbe Második Aureliano -, amikor idehozták, már
bűzlött.
Volt türelme, hogy egy álló napon át hallgassa, amíg valami hibán nem éri. Fernanda rá
sem hederített, de halkabban folytatta. Aznap este vacsora közben a lamentálás kétségbeejtő
zümmögésétől már az esőt se lehetett hallani. Második Aureliano alig evett, csak ült
kókadtan, és hamarosan bemenekült a szobájába. Másnap a reggelinél Fernanda erősen
reszketett, arcára kiültek az álmatlanul töltött éjszaka nyomai, de mégis úgy látszott, mintha
minden mérgét kiadta volna magából. De amikor a férje megkérdezte, volna-e rá mód, hogy
egy lágy tojást kapjon, mégsem azt az egyszerű választ adta, hogy már egy hete elfogyott
minden tojás, hanem heves vádbeszédben fakadt ki azok ellen a férfiak ellen, akik egyebet se