találós kérdéseket írnak a számok helyébe, s a díjat szétosztják a megfejtők között, de ez a
módszer olyan bonyolultnak bizonyult, és annyi vitára adott lehetőséget, hogy másodszor már
nem próbálkoztak meg vele.
Második Aurelianót annyira lekötötte a tombola népszerűsítése, hogy alig maradt ideje a
gyerekekre. Fernanda beíratta Amaranta Ursulát egy magántanfolyamra, ahová csak hat lányt
vettek fel, de Aurelianót nem volt hajlandó elengedni a népiskolába. Úgy gondolta, már azzal
is túl nagy engedményt tett, amikor kiengedte a szobából. Akkoriban egyébként is csak
katolikus családok törvényes gyermekei kerülhettek be az iskolákba, Aureliano születési
bizonyítványában pedig, ami gombostűvel volt a réklijére erősítve, amikor megérkezett, az
állt, hogy lelenc. Így hát otthon maradt, zárt ajtók mögött, Irgalmas Szent Zsófia jóságos
őrködésére és Ursula szellemi ingadozásaira hagyatva, és a nagymamák irányításával kezdte
felfedezni a ház szűk világát. Éles eszű volt, komoly és kíváncsi, hogy szinte megőrjítette a
felnőtteket, de a tekintete nem olyan fürkésző és néha átható, mint az ezredesé az ő korában,
hanem pisla és kissé réveteg. Míg Amaranta Ursula iskolában volt, ő gilisztákra vadászott, és
bogarakat kínzott a kertben. De Fernanda egyszer rajtakapta, amint skorpiókat rak egy
dobozba, hogy aztán Ursula fekvőgyékényén engedje ki őket, s ezért bezárta Meme hajdani
szobájába, ahol Aureliano az enciklopédia képmellékleteinek nézegetésével töltötte magányos
óráit. Ott talált rá egy délután Ursula, aki egy csalánszárral épp harmatot hintett szét a házban,
s bár sokszor látta már, megkérdezte, hogy kicsoda.
- Aureliano Buendía vagyok - mondta a gyerek.
- Csakugyan - hagyta rá Ursula. - Ideje már, hogy kitanuld az ötvösmesterséget.
Megint összetévesztette a fiával, mert az özönvíz utáni forró szél, amelytől néha világosság
gyúlt az agyában, addigra már elült. Többé nem nyerte vissza a józan eszét. Ha belépett a
szobájába, ott találta Petronila Iguaránt kényelmetlen abroncsszoknyájában és gyöngyös
bolerójában, amit mindig magára vett, ha látogatóba ment, és ott találta Tranquilina María
Miniata Alacoque Buendíát, a nagyanyját, aki bénán ült a hintaszékében, és pávatollal
legyezte magát, és ott találta Aureliano Arcadio Buendíát, a dédapját, az alkirályi testőrség
álhuszárdolmányában, és Aureliano Iguaránt, az apját, aki olyan imát talált ki, amelytől a
bögölyök megégtek, és lehullottak a tehenekről, és csupa félelem anyját és disznófarkú
unokatestvérét és José Arcadio Buendíát és halott gyermekeit, akik mind a falak mellé tolt
székeken ültek, mintha nem is látogatóba jöttek volna, hanem halottvirrasztásra. Ursula
nyelvének rokkájáról tarka szálakban pergett a szó, térben és időben igen távoli eseményekre
utalva, úgyhogy amikor Amaranta Ursula hazajött az iskolából, Aureliano pedig beleunt az
enciklopédiába, rendszerint az ágyán ülve találták, amint magában beszél, irányt vesztve a
holtak labirintusában. - Tűz! - kiáltotta egyszer rémülten, amitől egy pillanatig az egész ház
pánikba esett, pedig ő arra az istállóégésre figyelmeztette őket, amelyet négyéves korában
látott. Végül már úgy összekeverte a múltat a jelennel, hogy a halála előtti két-három világos
időszakában se tudta biztosan senki, vajon arról beszél-e, amit csakugyan érez, vagy csak
emlékezik. Egyre kisebb lett, magzattá zsugorodott, élő múmiává, úgyhogy az utolsó
hónapokra csak egy aszalt szilva maradt belőle a hálóingében, és örökösen felemelt karja
végül már páviánkézre hasonlított. Napokon át feküdt mozdulatlanul, és Irgalmas Szent
Zsófiának meg kellett ráznia, hogy lássa, él-e még, majd a térdére ültette, és kiskanállal
töltötte szájába a cukros vizet. Olyan volt, mint egy vénséges vén újszülött. Amaranta Ursula
és Aureliano ide-oda hurcolták a szobában, ráfektették az oltárra, hogy összemérjék a kis
Jézussal, akinél alig volt nagyobb, és egy délután a kamrában bedugták egy szekrénybe, ahol
majdnem megették a patkányok. Virágvasárnap bementek a szobájába, amíg Fernanda misén
volt, és felemelték a tarkójánál és a bokájánál fogva. - Szegény üknagymamácska - mondta Amaranta Ursula - , belehalt a vénségbe.
Ursula összerezzent. - Hisz élek! - mondta.