Délután fél öt volt, amikor Amaranta Ursula kijött a fürdőből. Aureliano látta, amint
elmegy a műhely előtt sűrű redőjű pongyolájában, fején turbán módjára körültekert
törülközővel. Utánament, szinte lábujjhegyen, részeg léptekkel, és abban a pillanatban lépett
be a hitvesi hálószobába, amikor Amaranta Ursula szétnyitotta a pongyoláját, hogy aztán
rémülten összecsukja. Némán a szomszéd szoba felé mutatott, amelynek félig nyitva volt az
ajtaja, s ahol, mint Aureliano is tudta, Gaston éppen belekezdett egy levélbe.
- Eredj - mondta hangtalanul.
Aureliano elmosolyodott, két kézzel derékon kapta, fölemelte, mint egy cserép begóniát, és
hanyatt rádobta az ágyra. Amaranta Ursula még észbe se kaphatott, egyetlen nyers
mozdulattal máris letépte róla a pongyolát, és belehajolt a frissen mosott meztelenség
szakadékába, melyben nem volt olyan bőrhorpadás, piheárnyék vagy rejtett anyajegy, amit
más szobák sötétségében már el ne képzelt volna. Amaranta Ursula őszintén védekezett, a
rutinos nőstény ravaszságával, még menyétesebbre görbítve síkos, hajlékony és illatos
menyéttestét, s közben igyekezett a térdével leszakítani Aureliano veséjét, és körmével
felszántani az arcát, de azért nem csúszott ki a szájukon, sem az egyikén, sem a másikén,
egyetlen sóhajtás sem, amely pontosan olyan ne lett volna, mintha valaki a nyitott ablakon át
gyönyörködne a szerény áprilisi naplementében. Vad küzdelem volt, halálos párviadal, de
látszólag mégis minden erőszak nélkül, mert tekergőző lecsapásokból és illanó, lassú, óvatos,
ünnepélyes kisiklásokból állt, miáltal a kettő közt elég idő maradt, hogy kinyíljanak a
petúniák, és Gaston a szomszéd szobában megfeledkezzék aeronautikai álmairól: mintha két
ellenséges szerető próbálna kibékülni egy áttetsző medence fenekén. Az ádáz és szertartásos
birkózás hevében Amaranta Ursula rájött, hogy erőltetett és természetellenes hallgatása sokkal
inkább felkeltheti a másik szobában ülő férj gyanakvását, mint a csatazaj, amelytől
tartózkodni igyekeztek. Ekkor összepréselt ajakkal nevetni kezdett, s bár nem hagyta abba a
küzdelmet, csak álharapásokkal védte magát, és lassanként levedlette menyétségét, mígnem
mindketten ráeszméltek, hogy egyszerre ellenfelek és cinkosok, s a birkózásból szabványos
hempergés, a támadásokból pedig simogatás lett. Egyszer aztán, szinte játékosan, mintha
újabb hadicselre készülne, Amaranta Ursula védtelenül hagyta magát, s amikor észbe kapott,
megrémülve attól, amit maga tett lehetővé, már késő volt. Valami roppant rázkódás bénította
meg a súlypontjában, szögezte oda a helyére, s védekező akaratát szétzúzta az ellenállhatatlan
vágy, hogy kiderítse, mik azok a narancssárga sistergések és láthatatlan gömbök, melyek a
halál túlsó oldalán várják. Épp csak annyi ideje maradt még, hogy kinyújtsa a kezét, vaktában
megkeresse a törülközőt, és felpeckelje a tulajdon száját, nehogy kiszökjenek rajta a vinnyogó
kis macskahangok, amelyek már szaggatni kezdték a zsigereit.