műhelyben, amely jól megfért Melchiades hóbortos laboratóriumával, a lélegzetét is alig
lehetett hallani. Úgy rémlett, elmenekült egy másik időbe, miközben apja és a cigány
harsányan fejtegették Nostradamus jóslatait, csörömpöltek az üvegekkel és a tégelyekkel,
sistergették a veszedelmes savakat, s lökdösődve, egymás sarkára hágva, pillanatonként
elvesztették a brómezüstöt. Hála a megszállott munkának és a józan eszének, amellyel
érdekeit képviselte, Aureliano hamarosan több pénzt keresett, mint Ursula a cukorállatkák
nyálcsordító seregletével, hanem azért mégis csodálkozott mindenki, hogy már apányi ember,
de nőt még nem ismert. Nem, erre még nem került sor.
Néhány hónap múlva megjelent a faluban egy majdnem kétszáz éves vén világcsavargó,
Francisco, az Ember nevezetű, aki saját szerzeményű dalait terjesztve, gyakran megfordult
Macondóban. Arról dalolt, a legapróbb részletet sem felejtve ki, hogy mi minden történt a
falvakban, amelyek kanyargós útjába estek, Manaurétól egészen a mocsárvidék túlsó széléig,
s így aztán ha valaki üzenni akart valakinek, vagy közhírré akart tenni valamit, két centavóért
felvétette a repertoárba. Ursula is így értesült véletlenül az anyja haláláról, amikor egy este a
dalokat hallgatta abban a reményben, hogy talán megtud valamit a fiáról, José Arcadióról.
Francisco, akit azért hívtak Embernek, mert egyszer egy dalrögtönzési párbajban legyőzte az
ördögöt, s akinek valódi nevét senki sem tudta, az álmatlansági járvány idején eltűnt
Macondóból, majd egy éjszaka váratlanul felbukkant Catarino boltjában. Az egész falu
odagyűlt, hogy megtudja, mi minden történt a világban. Ezúttal vele jött egy asszony is, aki
olyan kövér volt, hogy négy indiánnak kellett hintaszékestül cipelnie, és egy csüggedt arcú
mulatt kamaszlány, aki esernyővel óvta a naptól. Aznap este Aureliano is elment Catarino
boltjába. Francisco, az Ember úgy ült a kíváncsiak gyűrűjében, akár egy monolitikus
kaméleon. Öreges, megereszkedett hangon dalolta a híreket, s egy özönvíz előtti
harmonikával kísérte magát, amelyet Sir Walter Raleigh-tól kapott Guayanában, s közben
salétromtól kirepedezett, nagy, világjáró lábával verte az ütemet. Szemben a hátsó ajtóval,
amelyen férfiak jártak ki és be, a hintaszékes öregasszony ült, és szótlanul legyezte magát.
Catarino, filcrózsával a fülén, erjesztett cukornádlevet mért a vendégeknek, s ha csak szerét
ejthette, hozzádörgölőzött a férfiakhoz, és oda nyúlkált, ahova nem lett volna szabad. Még
éjfélkor is elviselhetetlen volt a hőség. Aureliano végighallgatta a híreket, de egy sem akadt,
amely a családját érintette volna. Már haza akart menni, amikor a vénasszony magához
intette.
- Eridj be te is - mondta. - Csak húsz centavo.
Aureliano bedobta a pénzt az öregasszony ölében nyugvó perselybe, és nem is sejtve, mi
vár rá, a szobába lépett. A kutyacsöcsű mulatt kamaszlány meztelenül feküdt az ágyon.
Aureliano előtt azon az éjszakán hatvanhárom férfi fordult meg nála. A szoba levegője úgy
elhasználódott, olyan sűrű lett a verejtéktől és a sóhajoktól, hogy már-már vágni lehetett. A
lány lehúzta az ágyról a lucskos lepedőt, és szólt Aurelianónak, hogy fogja meg a végét.
Nehéz volt, mint a sár. A csücskeinél fogva, addig csavarták, míg vissza nem nyerte
természetes súlyát. A gyékényt is megfordították: az izzadság átütött rajta. Aureliano azért
imádkozott magában, hogy ez a művelet soha ne érjen véget. Elméletben ismerte ugyan a
szerelem mechanizmusát, de úgy elgyengült a térde, hogy alig állt a lábán, s bár a teste
lúdbőrzött és égett, csak nehezen bírt uralkodni háborgó belein. Amikor a lány rendbe hozta
az ágyat, és felszólította, hogy vetkőzzön le, Aureliano rémülten mentegetőzni kezdett: -
Engem csak beküldtek. Azt mondták, dobjak húsz centavót a perselybe, és ne húzzam az időt. - A lány megértette a zavarát. - Bedobsz még egy húszast, ha majd kimégy, akkor tovább is
maradhatsz - mondta szelíden. Aureliano szégyenlősen levetkőzött, de váltig gyötörte a
gondolat, hogy meztelen teste nem is hasonlítható a bátyjáéhoz. Bár a lány mindent megtett,
ami tőle tellett, Aurelianóban egyre nőtt a közöny, és rettenetesen egyedül érezte magát. -
Bedobok még egy húszast - mondta elkeseredve. A lány szótlanul is tudtára adta, hogy jól
van. A válla eleven hús volt. Bőre ráfeszült a bordáira, és a lélegzete ki-kihagyott, mintha a