egy éven belül nőül kívánt venni. Látogatásai nyomán csodálatos játékokkal telt meg a ház. A
felhúzható táncosnők, zenélő dobozok, az akrobata majmok, az ügető lovacskák, a doboló
bohócok s gépállatok gazdag és bámulatos sereglete, amelyet Pietro Crespi hozott, eloszlatták
José Arcadio Buendiának Melchiades halála miatt érzett bánatát, s visszaröpítették a régi
alkimista időkbe. Kibelezett állatok, szétszerelt gépezetek paradicsomában élt, s hogy
tökéletesebbek legyenek, örökmozgó szerkezetet akart beléjük építeni az inga elve alapján.
Aureliano viszont elhanyagolta műhelyét, hogy írni és olvasni tanítsa a kis Remediost. A
kislányt eleinte inkább a babái érdekelték, mint a férfi, aki minden délután beállított hozzájuk,
s aki miatt elszakították a játékaitól, megfürdették, kiöltöztették, és beültették a szalonba
vendéget fogadni. De a türelmes és odaadó Aureliano végül úgy magához édesgette, hogy
hosszú órákon át tanulta vele a betűvetést, és rajzolta egy füzetbe színes ceruzával a
házikókat, az udvaron legelésző teheneket és a hegygerincek mögé hanyatló, sárga sugarú,
szép, gömbölyű napkorongokat.
Csak Rebeca volt boldogtalan Amaranta fenyegetése miatt. Húga természetét, dölyfös
lelkét jól ismerte, és gyűlöletének ereje megrémítette. A fürdőbe zárkózva órákon át szopta az
ujját, és kimerítő erőfeszítéssel uralkodott magán, hogy ne vegyen földet a szájába. Hogy
aggodalmán enyhítsen, hívatta Pilar Ternerát, és megkérte, jósoljon neki. Pilar Ternera,
miután elmormolta az általános és ködös formulák füzérét, így szólt:
- Addig nem lehetsz boldog, amíg szüleid a földben nem nyugszanak.
Rebeca összerezzent. Mintha egy álomra emlékezne, kislányként látta viszont magát, amint
belép a házba az útiládával, a kis faragott hintaszékkel és egy tarisznyával, amelyről soha nem
tudta meg, hogy mit rejt magában. Felrémlett egy kopasz férfi lenvászon ruhában és
aranygombos ingben, aki egyáltalán nem hasonlított a treff királyhoz. Felrémlett előtte egy
nagyon szép és nagyon fiatal nő is, akinek lágy és illatos keze egyáltalán nem hasonlított a
káró lovas göcsörtös kezéhez, és aki virágot tűzött Rebeca hajába, mielőtt délutánonként
sétálni vitte egy falu lombos utcáin. - Nem értem - mondta.
Pilar Ternera is tanácstalanul nézett rá: - Én sem, de ezt mondja a kártya.
Rebecát annyira izgatta a rejtély, hogy elmesélte José Arcadio Buendíának, aki megszidta,
amiért kártyajóslatokra hallgat, de szép csöndben nekilátott, és átkutatta a szekrényeket meg a
ládákat, felforgatta a bútorokat, az ágyakat, és felszedte a padlódeszkákat, hogy a
csonttarisznyát előkerítse. Eszébe jutott, hogy a ház átépítése óta nem is került a szeme elé.
Titokban elhívatta a kőműveseket, s egyikük előadta, hogy a tarisznyát annak idején befalazta
valamelyik hálószobába, mert munka közben mindig belebotlott. Miután falhoz tapasztott
füllel több napon át hallgatóztak, egyszer csak meghallották a gyenge hangot: klok-klok.
Átütötték a falat, és megtalálták a csontokat az épen maradt tarisznyában. Még aznap
eltemették őket egy jeltelen sírba, Melchiades mellett, és José Arcadio Buendía
megkönnyebbülten tért haza: lerázta a terhet, amely az előző napokban ugyanúgy
nyomasztotta a lelkét, mint hajdan Prudencio Aguilar emléke. A konyhán keresztülmenve,
homlokon csókolta Rebecát: - Verd ki a fejedből azt a bolondságot - mondta. - Boldog leszel.
Rebeca barátsága megnyitotta Pilar Ternera előtt a ház kapuját, amelyet Arcadio
születésekor zárt be Ursula. A nap legkülönbözőbb óráiban rontott be, mint egy egész
kecskenyáj, és lázas energiáját a legnehezebb házi munkában vezette le. Néha a műhelybe is
bement, s olyan ügyesen és gyöngéden segített Arcadiónak a dagerrotip-lemezeket előhívni,
hogy a fiú egészen megzavarodott. Megszédítette ez az asszony. Fényes bőrétől, füstszagától,
zilált nevetésétől elkalandozott figyelme a kamra sötétjében, s minduntalan belebotlott
valamibe.
Egyszer Aureliano is odabent ötvösködött, s Pilar Ternera odalépett az asztalához, föléje