amióta a szülői házból elköltöztek, de most olyan kedvesen és közvetlenül viselkedett, hogy
ott marasztalták egy tányér tokányra.
Arcadio csak a kávénál árulta el jövetelének okát: feljelentés érkezett José Arcadio ellen.
Az állt benne, hogy José Arcadio szántani kezdte a földjét, aztán átment a szomszédokéra,
kerítéseket döntött ki, és tanyákat rombolt össze az ökreivel, míg a környék legjobb birtokait
erőnek erejével meg nem kaparintotta. Azokra a parasztokra, akiket nem fosztott ki, mert nem
tetszett a földjük, adót vetett ki, amelyet szombatonként hajtott be vadászkutyáival és
kétcsövű puskájával. José Arcadio nem tagadott semmit. A jogaira hivatkozott, hiszen az
elbitorolt földeket José Arcadio Buendía osztotta szét a falu alapításakor, és úgy vélte, be
lehet bizonyítani, hogy az apja már akkor is őrült volt, mivel olyan vagyont tékozolt el, amely
valójában a család tulajdonát képezte. De fölösleges volt a védekezés, mert Arcadio nem azért
jött, hogy igazságot szolgáltasson. Egyszerűen felajánlotta, hogy telekkönyvi hivatalt létesít,
ahol José Arcadio majd törvényesítheti az elbitorolt földekre támasztott igényét azzal a
feltétellel, hogy az adószedés jogát a helyi kormányzatnak engedi át. Meg is egyeztek.
Évekkel később, amikor Aureliano Buendía ezredes átvizsgálta a telekkönyvet, rájött, hogy a
bátyja nevére vannak írva mind a földek, ameddig csak ellát a szem a kert dombjáról egészen
a láthatárig, a temetővel együtt, s hogy tizenegy hónapos uralma alatt Arcadio nemcsak az
adót zsebelte be, hanem azt a pénzt is, amit a lakosság azért volt kénytelen fizetni, hogy José
Arcadio birtokán temethesse el halottait.
Ursula csak hónapok múlva tudta meg, amit már mindenki tudott, de mindenki eltitkolt
előle, hogy ne tetézzék a bánatát. Először csak gyanakodott. - Arcadio házat épít - újságolta
színlelt büszkeséggel a férjének, miközben egy kanál cukros totumólevet próbált a szájába
erőltetni. Mégis, akaratlanul felsóhajtott: - Nem tudom, miért, de nincs ínyemre ez a dolog. -
Később, amikor megtudta, hogy Arcadio nemcsak befejezte az építkezést, de bécsi bútorokat
is rendelt a házba, megerősödött benne a gyanú, hogy a község vagyonából költekezik. - Te
családunk szégyene! - kiáltotta neki egy vasárnap, amikor a templomból jövet az új ház előtt
elhaladt, és meglátta a tisztjeivel kártyázó Arcadiót. Az ügyet sem vetett rá,. Ursula ekkor
tudta meg, hogy már féléves kislánya van, s hogy Irgalmas Szent Zsófia, akivel összeállt, a
második gyermekét várja. Elhatározta, hogy levelet ír Aureliano Buendía ezredesnek, bárhol
legyen is, és tájékoztatja a helyzetről. Hanem a következő napokban rájuk zúduló események
meghiúsították a szándékát, sőt még azt is bánta, hogy ilyesmire gondolt. A háború, amely
mindaddig csak egy szó volt valami ködös és távoli dolog megjelölésére, most drámai valóság
lett. Február végén seprőkkel megrakott szamár hátán egy hamuszürke arcú öregasszony
érkezett Macondóba. Olyan ártalmatlannak látszott, hogy az őrség szó nélkül továbbengedte,
mint a többi vándorkereskedőt, aki gyakran átjött a lápvidék falvaiból. Az öregasszony
egyenesen a laktanyába ment. Arcadio a volt tanteremben fogadta, amely közben afféle
hátvédtáborrá alakult át, tele karikákra erősített vagy összegöngyölített függőágyakkal, a
terem sarkaiban felhalmozott gyékényekkel, szanaszét a földön pedig puskákkal,
karabélyokkal, sőt vadászfegyverekkel. Az öregasszony katonásan tisztelgett és
bemutatkozott:
- Gregorio Stevenson ezredes vagyok.
Rossz híreket hozott. A liberális ellenállás utolsó tűzfészkei, mint mondta, sorra
megsemmisültek. Aureliano Buendía ezredestől Riohacha mellett vált el: az ezredes ott
próbált kitörni az ellenség gyűrűjéből, s azt a megbízást adta neki, hogy beszéljen Arcadióval.
Ellenállás nélkül le kell tennie a fegyvert, azzal a kikötéssel, hogy az ellenség becsületszóra
kezeskedjék a liberálisok életéért és vagyonáért. Arcadio szánakozó tekintettel mérte végig a
furcsa követet, aki pontosan olyan volt, mint egy menekülő anyóka. - Persze, írást is hozott - mondta.
- Persze, hogy nem - felelt a küldönc. - Világos, ugyebár, hogy a jelen körülmények közt
az ember semmiféle kompromittáló holmit nem hordhat magánál.